Sport

Ezúttal is simán verte Izlandot a magyar kosárlabda-válogatott

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese előzőleg nyolc edzőmeccset vívott július 26. óta, s ezeken három győzelem mellett ötször kikapott. Izlanddal bő egy héten belül háromszor mérte össze az erejét a magyar válogatott, amely múlt héten, a kazanyi tornán 60-56-ra kikapott, szombaton viszont – szintén Székesfehérváron – 81-66-ra nyert.

A vasárnapi mérkőzésen gyengébben kezdett a magyar csapat a szombati találkozóhoz képest, ám a szünet után remekül védekezve végül 15 pontos különbséggel, megérdemelten győzelmet aratott. A magyarok felkészülése jövő csütörtöktől szombatig a varsói négyes tornával zárul, ahol a házigazda lengyelek mellett Anglia és Izrael lesz az ellenfél.

A válogatott 1999 után léphet pályára ismét Európa-bajnokságon, mivel a selejtezőben veretlenül megnyerte csoportját. A csapat a címvédő spanyolok mellett a házigazda Románia, továbbá Csehország, Horvátország és Montenegró válogatottjával csap össze Kolozsváron.

A 40. kontinenstorna augusztus 31-től szeptember 17-ig tart, a csoportküzdelmeknek Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont, a kieséses szakaszra a török városban kerül sor.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Magyarország – Izland 82-67 (16-21, 21-18, 20-9, 25-19)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik