Sport

Nadal, az egydimenziós mázlista

Meglepően sok szurkoló nem örül annak, hogy Nadal ismét világelső lesz. A tenisz hívei mintha kissé belefáradtak volna a spanyol és Federer hosszas uralmába, pedig a többiek számára világos a feladat.

Jövő hétfőtől ismét Rafael Nadal vezeti majd a tenisz világranglistát, miután az egyetlen, aki meggátolhatta volna ebben, visszalépett az e heti cincinnati tornától.

Roger Federer visszalépésével alighanem csak későbbre halasztottunk egy rendkívül érdekes ütközetet. A két veterán klasszis a US Openen és az év hátralévő részében még bőven meccselhet.

Nadal 31 évesen, több mint három év után tér vissza a világranglista tetejére. Utoljára 2014. július 6-án vezetett. Federer is lehetett volna újra első, ha megnyeri Cincinnatit. A 36 éves svájci egészen hihetetlen módon majd öt év, 2012. október 29. után került volna újból az élre, miközben idén januárban 17. is volt már.

Ha két élő legenda hosszú idő után ismét uralni kezd egy sportágat, általában felvillanyozza a rajongókat, így volt ez Federer és Nadal esetében is az idei Australian Open előtt. Most azonban mintha kicsit más volna a hangulat.

Nadal újbóli világelsőségének hírét vegyes kommentek fogadták, a szurkolók egy része egyértelműen várja már az igazi kihívók felbukkanását, beérését. Nyilván a másik részük hevesen tiltakozik ez ellen, ám a januárban még egyöntetű fanfárba most már fals hangok is vegyülnek.

Nadal és Federer együtt 34 Grand Slamet nyert, összesen 443 héten kezdődött a ranglista valamelyikük nevével (és még nincs vége!), összesen 67 évesek. Ám hiába jönnek évek óta a fiatalok, valahogy képtelenek odaérni, Cincinnatiben is Nadal készül első kiemeltként:

Akadt hozzászóló aki “egydimenziós” játékosnak titulálta Nadalt, utalva arra, hogy az utóbbi években lényegében csak salakon nyer tornákat, más ezt kiegészítette azzal, hogy a spanyol 2014 eleje óta nem nyert kemény pályás tornát.

Olyan is előfordult, aki Novak Djokovic kényszerű távollétének tulajdonítja Nadal ranglistás sikerét, más pedig még mázlistának is titulálja ugyanezért.

Valóban van bug a teniszben:

Megint más szerint ironikus, ahogy Djokovic Nadal és Federer sérüléseiből profitált, most pedig Nadal profitál Djokovic, Federer és Andy Murray sérüléséből. Tény, hogy Cincinnatiben a top tízből Murray, Federer, Djokovic, Stan Wawrinka, Marin Cilic és Nisikori Kej sem szerepel majd sérülés miatt.

Tiszta szerencse, hogy azt azért belátják a szurkolók is, talán nem Nadalt (és Federert) kellene piszkálni, amiért a trónkövetelők képtelenek huzamosabb ideig világelső színvonalon teniszezni, hisz ennek köszönhetően egyeduralkodók még mindig.

Nem is a negatív hozzászólások léte a meglepő, inkább az arányuk. Mindig vannak fanyalgók, de ezúttal igen sok. Pedig Nadal a maga részéről sajnálta, hogy Federer nélkül rendezik a tornát, az újkori világelsőségét pedig “különlegesnek” nevezte.

Rengeteg minden történt, amióta legutóbb ebben a pozícióban voltam. Több sérülésen és kemény időszakon tettem túl magam, de a játék iránti szenvedélyem nem lankadt, ezért juthattam el ismét idáig

– magyarázta Nadal, hozzátéve, hogy most csak élvezi a pillanatot, és igyekszik jól szerepelni az amerikai versenyen.

Nadal az első körben Richard Gasquet-vel találkozik majd, aki ellen 14-0 a mérlege, és aki ellen még csak szettet sem veszített 2008 óta. Erről vajon ki tehet?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik