Sport

A következő szezon már nem lesz akkora szívás az NBA-ben

A következő szezontól nem fordulhat elő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), hogy egy csapatnak öt napon belül négy mérkőzést kelljen játszania. A döntést az 1230 meccsből álló alapszakasz menetrendjének hétfő éjszakai bejelentésekor hozta nyilvánosságra az NBA vezetősége.

A változtatásra azért volt szükség, mert az előző idényben a korábbiaknál többször előfordult, hogy a legnagyobb sztárok – például LeBron James vagy Stephen Curry – olykor egyáltalán nem léptek pályára, nehogy a fokozott terhelés miatt megsérüljenek. Ez a nézőknek és a televíziós társaságoknak sem tetszett, ezért került sor a módosításra, egyben az alapszakasz meghosszabbítására két héttel.

Míg az előző idényben átlagosan 16,3 mérkőzést játszottak a csapatok egymás utáni napokon, ez a szám 14,3-ra csökken – szintén azért, hogy a legjobbak minél több mérkőzésen szerepeljenek.

Az NBA 2017/2018-as szezonja október 17-én a keleti főcsoport döntőjének “visszavágójával”, a Cleveland Cavaliers-Boston Celtics összecsapással rajtol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik