Sport

Masters vb: gálázva nyert a Millenniumi válogatott

Nagyon könnyedén nyert a Millenniumi magyar válogatott a masters világbajnokság első mérkőzésén a Galatasaray ellen.

A találkozón végig jó hangulat uralkodott, ezt persze az is segítette, hogy a mára legendássá váló csapatunk jócskán bekezdett: a mieink szórták a gólokat, miközben a törökök támadásaiban szinte semmi veszély nem akadt.

Az első negyed után 6-0-ra vezettek a mieink és már 8-0 volt a mérkőzésen, amikor be tudtak küzdeni egy gólt a törökök, félidőben 10-1 volt a Millenniumi csapat előnye.

Térfélcsere után újfent kiütközött a magyar csapat erőnléti fölénye és bár a Galatasaray lőtt egy nagyon szép gólt, a Millennium együttese olyan jó védekezést és villámgyors támadásokat vezetve játszott, hogy nem volt kérdés, melyik a jobb csapat, az utolsó játékrészre már 17-2 volt az állás.

Hiába a magyar gólokról szólt a találkozó, az utolsó negyedben Gergely István is előtérbe került, ugyanis a második félidőben játszó kapus ötméterest fogott. Benedek Tibor két másodperccel a vége előtt még félpályáról lőtt egy csattanós kapufát és bár ez nem akadt be, Kemény Dénes csapata nagyon önfeledt játékkal, csupa mosollyal az arcokon nyert, ráadásul minden mezőnyjátékos dobott gólt.

Érdekesség, hogy a Galatasarayban Persely József is helyet kapott, sokat is volt vízben, de gólt csak az utolsó másodpercekben dobott.

Masters világbajnokság, vízilabda, csoportmérkőzés

Millennium – Galatasaray 22-5 (6-0, 4-1, 7-1, 5-3)
Gólszerző: Kiss Gergő 4, Kásás Tamás 3, Biros Péter 2, Benedek Tibor 2, Varga Zsolt 2, Varga Tamás 2, Märcz Tamás 2, Székely Bulcsú, Vári Attila, Fodor Rajmund, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás ill., Anil Karaca 2, Cahit Silay, Turgut Tutu Kabaca, Persely József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik