Sport

Fürjes Balázs megint mondott egy összeget, mennyibe került a vizes vb

24.hu
24.hu

2017. 08. 05. 10:25

A kormánybiztos szerint a siker nem a kormányé, hanem Budapesté és Magyarországé, mi több, megerősítette a magyarok önbizalmát, önbecsülését és összekovácsolta a nemzetet.
Korábban a témában:

Éjt nappallá téve dolgoztunk azért, hogy Budapest, Magyarország méltó házigazdája legyen a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Az volt a célunk, hogy a sportolók, a nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a szurkolók, mindenki szerint ez legyen minden idők legkiválóbb vizes világbajnoksága

– nyilatkozott Fürjes Balázs az MTI-nek. A kormánybiztos hozzátette, azzal is megvádolták őket, hogy a Duna Arénából kifelejtették a fűtést.

Az ideiglenes lelátóba valóban nem építettünk fűtést, mert csak a vb ideje alatt, a nyári hőségben használtuk, illetve használjuk majd a masters vb alatt, hűtésről ugyanakkor gondoskodtunk. Az ideiglenes részek lebontása után megmaradó alapépületben lesz fűtés

– fejtette ki.

A vizes vb sikeréről Fürjes úgy vélekedett, az

nem egy személy vagy a kormány sikere, hanem valamennyiünk, a magyar emberek sikere, Budapest és Magyarország sikere. A vizes vb az összefogásról, az adott szó megtartásáról és a magyar tehetségről szól.

Kiemelte, az első városépítő feladata a Papp László Aréna megvalósításban angol, amerikai, francia szakemberek vettek részt. Eltelt másfél évtized, és a költségkereten belül, határidő előtt elkészült Duna Arénát már magyarok tervezték, magyarok építették, száz százalékban magyar teljesítmény.

És akkor a költségek:

A vizes vb költségeiről kijelentette, ide csak azok a tételeknek, kiadások sorolhatók, amelyek kizárólag a világbajnokság miatt merültek föl, és amelyek kizárólag a vb célját szolgálták.

Minden, ami egyébként is szükséges és hasznos, hosszabb távon segíti a budapestiek életét, egyébként is sor került volna rá – ezek nem számíthatók a vb költségei közé. Így a vizes vb valódi költsége a nyitó- és a záróünnepség, a szervezés és az ideiglenes létesítmények költsége, és semmi más

– mondta Fürjes, aki konkrét összegeket említve elmondta, az ideiglenes beruházások és fejlesztések költségeinek összege 7,8 milliárd forint, a működési és szervezési költség összege pedig 38,6 milliárd forint.

Fürjes Balázs csak csütörtökön három interjút adott, amelyek mindegyikben különböző megközelítésből, különböző számok hagyták el a száját.

A kormánybiztos szerint minden esetre ez az összességében 46,4 milliárd forint három évre lebontva az állami költségvetés egy ezrelékét teszi ki évente, amit a magyar gazdaság uniós átlagon felüli növekedése bőven fedezett. A költségek tehát nem szálltak el.

Fürjes felhívta a figyelmet, hogy számos olyan tétel van, amelyeket a közvélemény a vizes vb számlájára ír, de nem ide sorolhatók.

Ezek olyan beruházások, melyek közvetve bár kapcsolódnak a vb-rendezéshez, évtizedekre teszik jobbá, kényelmesebbé a budapestiek életét. A megvalósításukat katalizátorként ugyan segítette a vb, ám a megépítésükre mindenképpen szükség volt. Szükség volt például új, modern uszodákra. Csöpögő csapok, rozsdás szerkezetek jellemezték a Császár-Komjádit, minden második nap gombafertőzést kapott valaki. A Hajósra is ráfért a ráncfelvarrás. Ugyanígy nem lehetett tovább halasztani a Margitsziget rendbetételét, a Dagály strand újjáépítését és a pesti rakpart átépítését sem. Vagy említhetném az árvízvédelmi gátat: egy-egy nagyobb áradás rendre elöntötte a Dagály strandot és a környező lakóépületeket, de az angyalföldiek immár biztonságban érezhetik magukat. Régi adósságokat törlesztettünk

– mondta Fürjes Balázs.

Egy kis olimpia

A kormánybiztos a vizes vb sikere kapcsán kiemelte, meggyőződése szerint, ha Budapest eljut a limai eredményhirdetésig, a 2024-es vagy a 2028-as olimpia rendezési jogát elnyerte volna.

Aki egy napot is töltött Budapesten a vizes vb idején, alighanem hasonlóképp érez. A vb utolsó napjaiban párhuzamosan zajlott és a Forma-1 Mogyoródon és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győrben, melynek számos vendége a fővárosban szállt meg. Budapest olimpiai terhelést kapott, olimpiai üzemmódban működött, s ezekben a napokban is jelesre vizsgázott. Ezek a tapasztalatok is azt mondatják velem: az álomrombolók történelmi lehetőségtől fosztották meg Budapestet

– jelentette ki Fürjes Balázs.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.