Sport

Vívó-vb: a szövetségi kapitány sikerként értékelte a szereplést

Sikeresnek értékelte a magyar vívóválogatott világbajnoki szereplését Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány a Magyar Vívó-szövetség honlapjának adott interjúban.

Egynél több aranyat legutóbb tíz éve nyertünk vb-n, és csaknem százhúsz országból végeztünk a negyedik helyen az éremtáblázaton. Ezek egyértelműen olyan adatok, amelyekre büszke lehet a válogatott, illetve a honi vívótársadalom

– idézte a szakvezetőt a hazai szövetség honlapja.

A magyarok egy-egy első, második, illetve harmadik helyezéssel zárták a lipcsei vb-t. Győzött a kardozó Szatmári András, ezüstöt szerzett ugyanő Szilágyi Áronnal, Gémesi Csanáddal és Decsi Tamással csapatban, míg a bronzot a párbajtőröző Rédli András harcolta ki.

Udvarhelyi Gábor számára egyértelmű csalódást a női kard szakág szereplése jelentett. Kiemelte, hogy a világranglista közvetlen élcsoportjába tartozó Márton Anna sorozatban harmadik világversenyén teljesített tudása alatt, és ezt a csapat is bánta. Hozzátette, a végeredmény női tőrben és női párbajtőrben sem volt jó.

Itt nagyon kicsin, egész pontosan kétszer egy-egy tuson múlott az értékes siker. Kreiss Fanni példáit már említettem, Szász-Kovács Emese egyéniben és csapatban ugyancsak ugyanígy járt, igaz, ő mindkét esetben hátrányról egyenlített, csak a befejezés nem sikerült. Ha ezek az egy tusok a javunkra dőlnek el, akkor kimagasló világbajnoki szereplésről beszélhetnénk. Így azonban a női szakágak elmaradtak a várakozástól

A szövetségi kapitány ezzel együtt úgy érzi, egyik női szakágban sem lehetetlen küldetés az olimpiai szereplés kiharcolása. Meg volt viszont elégedve a férfi kardozók szereplésével.

Az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérem után most aranyat és ezüstöt hoztak, ez csillagos ötös teljesítmény. Szatmári András szereplése számomra korántsem hatalmas meglepetés, jó szezont zárt, Lipcsében pedig szellemes, akciódús, igazi magyaros kardvívással lett aranyérmes

Egy gondolat erejéig kitért az olimpiai célokra is Udvarhelyi Gábor.

Úgy érzem, hogy férfi kardban kialakult az a csapat, amely felveszi a versenyt a kvótáért, férfi párbajtőrben pedig kialakulófélben van. A többi fegyvernemben azonban nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy az ideális felállás megfelelő időben kialakuljon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik