Sport

Vívó-vb: nincs már párbajtőrözőnk versenyben

Két-két győzelem után mindkét magyar női párbajtőröző vereséget szenvedett a lipcsei vívó-világbajnokság vasárnapi versenynapján a nyolcaddöntőjében. A férfiaknál Dósa Dániel egy kör után búcsúzott.

Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a hazai közönség támogatását élvező Alexandra Ndolóval találkozott harmadjára, és végig nagyon meg kellett küzdenie a találatokért. A második szakasz vége felé, 8-7-nél vezetett először, azután gyorsan vállon szúrta leguggoló ellenfelét, de a német még a második szünetig ledolgozta kéttusos hátrányát. A pihenőt követő együttes találat után hiába ment előre Szász-Kovács, Ndolo rendre pontosabban szúrt, így 11-14-re ellépett. Innen még volt visszaút, a vb-ezüst-, illetve -bronzérmes magyar párbajtőröző 14-14-re visszazárkózott, de a győzelmet a hazaiak vívója harcolta ki.

Ezzel az asszóval egy időben zajlott Várnai Vivien és a csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok Tatyjana Logunova párharca. A jóval tapasztaltabb orosz szokásához híven taktikusan és türelmesen vívott, de a magyar párbajtőröző is koncentrált volt, egészen a hajráig jól tartotta magát. A vége viszont Logunovának sikerült jobban 8-9 után növelte a különbséget, végül öt tussal nyert.

Dósa Dániel az első asszóját megnyerte, a másodikban viszont kikapott, így befejezte szereplését férfi tőr egyéniben a lipcsei vívó-világbajnokságon.
A főtáblára ebben a szakágban a magyarok közül csak ő került fel, s elsőre szép győzelmet aratott a csapatban 2014-ben világ- és Európa-bajnok francia Julien Mertine ellen.

A következő fordulóban viszont már túl nagy falatnak bizonyult számára Andrea Cassara, aki egyéniben nyert már vb-t és Eb-t is, olimpián volt harmadik, csapatban pedig mindegyik világversenyről van legalább két aranyérme. Dósa visszafogottan kezdett, de 0-4 után szépen tartotta magát és 5-9-ig őrizte a három-négytusos hátrányt. Onnantól viszont a jóval magasabb olasz egyértelműen hatékonyabban vívott, s végül hét találatnyi különbséggel nyert.

Vívó-vb, párbajtőr

férfiak:
a 64 között:
Dósa Dániel-Julien Mertine (francia) 15-12
a 32 között:
Andrea Cassara (olasz)-Dósa 15-8

nők:
a 64 között:
Szász-Kovács Emese-Eliana Lugo (venezuelai) 15-10
Várnai Vivien-Pauline Brunner (svájci) 15-12
a 32 között:
Szász-Kovács-Anfisza Pocskalova (ukrán) 15-8
Várnai-Csu Ming-je (kínai) 15-10
a 16 között:
Alexandra Ndolo (német)-Szász-Kovács 15-14
Tatyjana Logunova (orosz)-Várnai 15-10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik