Sport

Marcel Kittel történelmi győzelemmel folytatta a Tourt

Sprintbefutót követően Marcel Kittel nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszát kedden. A Quick Step német versenyzője már négy etapon győzött az idei viadalon.

A hétfői szünnapot követően a mezőnyre a Périgueux és Bergerac közötti 178 km várt, nem túl nagy szintkülönbséggel, viszont elég tagolt terepen, szinte folyamatos “liftezéssel”. A sokáig élen álló két szökevényt – Yoann Offredót és Elie Gesbert-t – hét kilométerrel a cél előtt érte utol a mezőny, amely hosszú hajrát nyitott. Ebből a jól taktikázó Kittel jött ki a legjobban, akinek az utolsó métereken ezúttal is volt ereje “kilőni”. A német a 2., a 6. és a 7. szakaszt nyerte meg korábban.

Az utolsó kilométer:

A 29 éves Kittel pályafutása 13. szakaszgyőzelemét aratta a Touron, amellyel a németek közül immár egyedüli rekorder, megelőzve a 12 sikerrel záró Erik Zabelt.

Összetettben nem történt változás: továbbra is Chris Froome áll az élen, a címvédő brit megőrizte előnyét riválisaival szemben.  A versenyzőkre szerdán az Eymet és Pau közötti 203,5 kilométer vár. A 104. Tour de France-on a július 23-ai, párizsi befutóig 3540 kilométert teljesít a mezőny.

Eredmény – 10. szakasz, Périgueux-Bergerac, 178 km

1. Marcel Kittel (német, Quick Step) 4:01:00 óra
2. John Degenkolb (német, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Dylan Groenewegen (holland, LottoNL-Jumbo) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 42:27:29 óra
2. Fabio Aru (olasz, Asztana) 18 mp h.
3. Romain Bardet (francia, AG2R) 51 mp h.

Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik