Sport

Akár még a Linkin Park is felléphetne a Hungarian Bowlon

Gera vagy Böde helyett Tom Brady, Von Miller és sok egyéb, amerikai foci mezes szurkoló lepte el szombat késő délután az amúgy hétvégenként hagyományosan a fradisták által uralt népligeti villamosmegállót. De a sokszínű had nem a Groupama Aréna, hanem a Hidegkuti Nándor Stadion felé vette az irányt, siettek a XII. Hungarian Bowl, a tavalyi döntő, a Budapest Cowbells és a Miskolc Steelers visszavágójára.

Szoros csatában dőlt el a Hungarian Bowl
A legutóbbi döntőhöz hasonló csoda nem volt, de izgalmas finálé igen.

Kígyózó sorok

Névjegy

Meskó Zoltán 1986. március 6-án született, Temesváron. Hároméves korában, a romániai forradalom elől emigráltak szüleivel Amerikába, ahol először a labdarúgással, majd az amerikai focival kezdett el komolyan foglalkozni. Rúgóerejét hamar felfedezték, így kerülhetett a michigani egyetemre, ahonnan 2010-ben az NFL-es New England Patriots draftolta. Bostonban három évet játszott, még egy Super Bowlon is szerepelt, majd próbálkozott Pittsburghben és Cincinnatiben, de 2013-ban befejezte a pályafutását.

Lehet, évtizedeket kell visszaugranunk ahhoz, hogy a soros meccs kezdőrúgása előtt egy perccel kígyózó sorokat lássunk a Hidegkuti Nándor Stadion beléptető kapuinál.

Szombat este ez megtörtént, a díszvendég, az NFL-t is megjárt Meskó Zoltán, a New England Patriots, a Pittsburgh Steelers és a Cincinnati Bengals korábbi puntere már éppen nekifutott a tiszteletbeli kezdőrúgásnak, amikor a nézők még tízesével csurogtak be ülőhelyeikhez.

Egy kiválóan szervezett, családbarát rendezvényt sikerült összehozni a másodosztályú MTK – amúgy tényleg szép – stadionjába, olyat, amilyet a honi labdarúgás vezetői szeretnének kb. harminc éve. A szervezők – magyar szinten mindenképp – páratlan showt varázsoltak a mérkőzés elé; a bevonulások, a zenék és nem utolsó sorban a meccset szakkommentáló Hetthéssy Zoltán, Kovács Sándor páros humoros beszólásai azonnal megadták az alaphangot.

Fotó: MAFSZ

Valamennyiszer libabőrös lett az ember a nagy ütközések vagy a nagyszerű elkapások utáni népünnepély hallatán. Mert nem tévedés, ez az este népünnepély volt az első perctől az utolsóig. Jöhettek Miskolcról vagy valamelyik budapesti kerületből, mindegy volt: mindenki együtt tapsolt, együtt fogta a fejét, együtt szurkolt a jó focinak. Elmondható, a meccs a pályán és a pályán kívüli is borzasztó sportszerű volt, a játékosok egy-egy nagyobb csattanás után reflexből felsegítették egymást, a nézők pedig, álljanak bárki oldalán, mindig díjazták a szép megmozdulásokat – amelyekből volt bőven!

Ez egy családi szórakozás is egyben

Persze vajmi kevés esély van arra, hogy a Linkin Park tényleg tiszteletét tegye egyszer egy Hungarian Bowlon, de a szervezők a félidőre is egy, az amerikai kultúrára hajazó, látványos és érdekes showt tartogattak. A dobosok, a cheerleaderek, de az ajándék pólót minden szektorba valósággal kilövő srác is a helyén volt, segítségükkel hamar eltelt az a félóra, amelyet a játékosok pihenéssel, a nézők szórakozással vagy a büfé előtt töltöttek.

A szurkolók összetétele szempontjából azt mindenképpen üdítő volt látni, mennyi család tette tiszteletét a XII. Hungarian Bowlon. Sikerült olyan közösségi sporteseményt rendezni, amelyre a családok szívesen kilátogatnak – számtalan babakocsiba és/vagy perecért sorban álló gyerekbe botlott az ember.

A meccs egyik szakkommentátora és fő hangulatfelelőse, Kovács Sándor a meccs végén, a negyedik negyed véghajrájában, a legizgalmasabb pillanatokban bemondta, hivatalosan több mint 4300-an voltunk jelen. A tavalyi labdarúgó NB I-es szezonban mindössze egyszer, az MTK-Ferencváros “örökrangadón” voltak többen a Hidegkuti Nándor Stadionban.

Hogy ez vajon miért van így? Tegnap kiderült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik