Sport

Két meccsen két győzelem a női röplabda-válogatott mérlege a World Grand Prix-n

24.hu
24.hu

2017. 07. 09. 09:19

Korábban a témában:

Második mérkőzését is megnyerte a magyar női röplabda-válogatott a World Grand Prix sorozatban.

A szövetség honlapjának beszámolója szerint Alberto Salomoni együttese a mexikói Aguascalientesben zajló első torna második fordulójában négy játszmában győzte le az ausztrál csapatot.

Nagyon jól kezdtünk, azt tettük, amit elterveztünk. Csakhogy Ausztrália változtatott a játékán, és a harmadik szettben gondjaink támadtak. Kicsit csalódott vagyok, amiért elveszítettük azt a játszmát. A szünetben azt mondtam a lányoknak, hogy nincs okunk idegesnek lenni, játsszunk, ahogyan a mérkőzés elején. Lépésről lépésre haladjunk, és ne a hibákra gondoljunk, hanem a megoldásokat keressük. A negyedik felvonásban aztán úgy kezdett a csapat, mint a rakéta, négy-öt ponttal vezettünk, és szerintem megérdemeltük a győzelmet

– nyilatkozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A magyarok a mexikói torna zárónapján a házigazdákkal játszanak. A World Grand Prix harmadik vonalában nyolc csapat szerepel, innen első négy helyezett jut az elődöntőbe.

Röplabda World Grand Prix

Eredmények:
Magyarország-Ausztrália 3-1 (17, 21, -25, 19)
Mexikó-Trinidad és Tobago 3-1 (-22, 17, 19, 10)
szombaton játszották:
Magyarország-Trinidad és Tobago 3-0 (21, 20, 16)
Mexikó-Ausztrália 3-1 (-22, 22, 18, 23)
A további program:
Magyarország-Mexikó, hétfő 3.00

Caracas (Venezuela):
Magyarország-Mexikó, július 14. 22.00
Magyarország-Algéria, július 15. 22.00
Magyarország-Venezuela, július 17. 1.00

Canberra (Ausztrália):
elődöntő, július 22. 8.10 és 11.10
bronzmeccs, július 23. 5.10
döntő, július 23. 8.10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.