Sport

Wimbledon: Piros Zsombor kiesett

A harmadik helyen kiemelt Piros Zsombor két szettben kikapott orosz ellenfelétől, így már a nyitófordulóban búcsúzott a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon.

A viadal honlapja szerint Tyimofej Szkatov 6:2, 6:4-re nyert az Australian Open-győztes magyar játékos ellen. Piros párosban a kínai Vu Ji-pinggel szerepel Wimbledonban, kettősük az első kiemelt.

Nem csak a magyar játékosnak jelentett búcsút a szombati nap, a felnőttek között a selejtezőből főtáblára jutott osztrák Sebastian Ofner számára is a harmadik fordulóban ért véget a menetelés, a tizedik helyen kiemelt Alexander Zverev állította meg.

A háromszoros győztes Novak Djokovic és az első fordulóban Babos Tímeát búcsúztató Caroline Wozniacki is bejutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.

A volt világelső szerb játékos a lett Ernests Gulbist verte szombaton három szettben, míg a nők világranglistájának korábbi éllovasa, a dán Wozniacki az észt Anett Kontaveitet múlta felül nagy csatában.

A világelső Angelique Kerber háromszettes győzelemmel jutott be a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyében. A szombati meccsen az amerikai Shelby Rogers volt a német világranglista-vezető ellenfele, s nagyon szoros csatában, játszmahátrányból fordítva sikerült csak nyernie.

A férfiaknál ott van a 16 között a tavaly döntős kanadai Milos Raonic, aki 21 ászt ütve, háromjátszmás meccsen búcsúztatta a spanyol Albert Ramost, és az amerikai Sam Querrey is, akinek szombaton mindössze egy játékot kellett nyernie a továbbjutáshoz.

A 12. helyen kiemelt Jo-Wilfried Tsonga elleni találkozója ugyanis pénteken sötétedés miatt félbeszakadt, de a folytatásban a francia máris elvesztette az adogatójátékát, s ez Querrey sikerét jelentette.

Wimbledon – Eredmények, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

férfiak:

Djokovic (szerb, 2.)-Gulbis (lett) 6:4, 6:1, 7:6 (7-2)
A. Zverev (német, 10.)-Ofner (osztrák) 6:4, 6:4, 6:2
Berdych (cseh, 11.)-Ferrer (spanyol) 6:3, 6:4, 6:3
Mannarino (francia)-Monfils (francia, 15.) 7:6 (7-3), 4:6, 5:7, 6:3, 6:2
korábban:
Raonic (kanadai, 6.)-Ramos (spanyol, 25.) 7:6 (7-3), 6:4, 7:5
Querrey (amerikai, 24.)-Tsonga (francia, 12.) 6:2, 3:6, 7:6 (7-5), 1:6, 7:5
Dimitrov (bolgár, 13.)-Szela (izraeli) 6:1, 6:1, 0:0-nál Szela feladta

nők:
Wozniacki (dán, 5.)-Kontaveit (észt) 3:6, 7:6 (7-3), 6:2
korábban:
Kerber (német, 1.)-Rogers (amerikai) 4:6, 7:6 (7-2), 6:4
A. Radwanska (lengyel, 9.)-Bacsinszky (svájci, 19.) 3:6, 6:4, 6:1
Vandeweghe (amerikai, 24.)-Riske (amerikai) 6:2, 6:4
Martic (horvát)-Dijas (kazah) 7:6 (8-6), 6:1
Kuznyecova (orosz, 7.)-Hercog (szlovén) 6:4, 6:0
Muguruza (spanyol, 14.)-Cirstea (román) 6:2, 6:2
Rybarikova (szlovák)-Curenko (ukrán) 6:2, 6:1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik