Sport

Fucsovics Márton: Nem volt esélyem

Fucsovics Márton szerint nem volt esélye hétfőn este a 16. helyen kiemelt Gilles Müller ellen a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.

Bíztam magamban, és nagyon szerettem volna nyerni, de igazából el kell ismerni, nem volt esélyem

– fogalmazott Facebook-oldalán első felnőtt főtáblás wimbledoni mérkőzése után a magyar játékos, aki 7:5, 6:4, 6:2-re kapott ki luxemburgi ellenfelétől.

Pontosabban arra nem volt esélyem, hogy elvegyem a szerváját, mert amikor kicsit szorult a hurok, mindig elővett egy nagy adogatást. Most mondhatnám azt, hogy a sorsolás pillanatában eldőlt a sorsom, nem véletlen, hogy Müllerrel senki nem szeretett volna játszani. A százhuszonnyolcas mezőnyből száz embert biztosan legyőzött volna.

A mérkőzés alakulásáról a 25 éves Fucsovics úgy vélekedett, ha kialakult egy-egy labdamenet, azokból többnyire ő került ki jobban, de kevésszer jutottak el odáig.

Igazából Müllerrel jártam a legrosszabbul, mert kaphattam volna olyan versenyzőt, aki nem sokkal jobb tőle, mégis jobban a meccsemre irányult volna a figyelem, és azért bőven volt olyan teniszező a mezőnyben, akivel szemben győzelmi eséllyel lépnék pályára

– latolgatta az esélyeket a szabadkártyás magyar teniszező.

Fucsovics szerint azt azért nem lehet mondani, hogy szégyent vallott volna, mert nem sokon múlott, hogy megnyerje az első szettet, de amikor riválisa  a harmadik játszmában másodszor is elvette az adogatását, akkor eldőlt a meccs. Fucsovics szerint nincs miért csüggedni, nagyon tetszett neki “a wimbledoni fíling”, szeretne még a részese lenni.

A világranglistán 109. Fucsovics kedden tér haza Magyarországra, és a jövő héten a braunschweigi salakpályás challengerversenyen indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik