Sport

Durván kitömi Steph Curry zsebét a Golden State

Stephen Curry marad az NBA-bajnok Golden State Warriorsnál, azaz a liga és a kosárlabdarajongók felkészülhetnek rá, hogy az oaklandi szupercsapat egyben marad. Persze ez nem újdonság, a 29 éves irányítót 2009-ben a GSW draftolta, nem is játszott máshol.

Az már viszont bombahír, hogy a hírek szerint 5 éves, összesen 201 millió dolláros szerződést ír alá. Ez a liga történetének legdrágább szerződése.

Steph Curry vezérletével a Golden State az elmúlt három szezonban 207 meccset nyert meg az alapszakaszban (246-ból!), kétszer volt bajnok és egy döntőt elveszített, azaz egyértelműen a liga legjobb csapata lett, és még a Michael Jordan-féle Chicago Bulls alapszakasz-rekordját is megdöntötték, amikor tavaly 73-9-es alapszakasz-mérleget produkáltak. Curry közben ráadásul kétszer volt az alapszakasz legértékesebb játékosa.

Ehhez képest brutálisan alul volt fizetve, a mögöttünk hagyott szezonban például „csak” 12 millió dollárt keresett, ami persze egyáltalán nem kevés, sőt, de az amerikai major sportokban különösen nagy szerepe van annak, hogy egy szupersztár játékos szupersztár fizetést kapjon. Stephen Curry most már minden tekintetben szupersztár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik