Sport
Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hosszú Katinka: a csík húzza a repülőt

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2017. 06. 24. 20:00

Orbán Viktor sportszerető ember. Tiszteli azokat, akik mernek nagyot álmodni, rendületlen kitartással dolgoznak céljukért, majd elérik azt. Ezt vehetjük alapvetésnek. Ahogy azt is, hogy minden sportolópalánta olimpiai, világbajnoki címről mereng, ám nagyon keveseknek sikerül felérni a csúcsra.

Hosszú Katinkának 2012 nyarán úgy tűnt, szertefoszlik gyermekkori víziója. A kudarcként megélt olimpiai negyedik hely után éppen azon morfondírozott, hogy abbahagyja, amikor amerikai barátja, ma már férje, kizökkentette apatikus állapotából.

Újabb, tökéletesen testre szabott álmot fogalmazott meg kedvese számára, mi több a követendő utat is kijelölte.

Hosszú Katinka szava messzire elér

Hosszú Katinkából ezen az úton haladva lett négy év alatt  Iron Lady, Iron Corporation, Iron Aquatics, könyv, roadshow: márka.

A világkupa, Európa-, világ-, és olimpiai bajnoki érmek számával, a FINA-nyereményalap kimaxolásával egyenes arányban nőtt az úszónő befolyása. Ha úgy tetszik, hangjának, mondanivalójának a súlya. Ne legyen kétségünk, ha Katinka szerződést tép szét, közleményt posztol, azt a miniszterelnök is megtudja.

Budapest, 2015. május 26.Hosszú Katinka háromszoros világbajnok úszó, edzője és férje, Shane Tusup társaságában budapesti sajtótájékoztatóján 2015. május 26-án. Az úszónő a Swimming World Magazine internetes oldalán megjelent doppingvádakra reagálva kijelentette, hogy soha nem szedett teljesítménynövelő szereket.MTI Fotó: Mohai Balázs
Hosszú Katinka férje épp szétveri saját mesterművét
Bemutatunk egy főszereplőt, aki rendre a háttérben marad, figyel, irányít és közbeavatkozik, ha kell. Shane Tusup, Hosszú Katinka férje, edzője, menedzsere. Hosszú-MÚSZ háború kicsit másképp.

A Hosszú-Tusup páros hangja először 2015 év végén, majd tavaly ősszel szólt igazán hangosan. Magyarországon, de a világon is szokatlan módon versenyző buktatott elnököt pusztán markáns, ellentmondást nem tűrő kiállásával. Mindezt egy olyan időpillanatban, amikor még legnagyobb ellenségei is úgy látták, Magyarország történelmi jelentőségű sporteseményének előestéje nem biztos, hogy a legmegfelelőbb időpillanat Gyárfás Tamás elmozdítására.

Doha, 2014. december 1.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) által közreadott képen Hosszú Katinka világbajnok úszó az év legjobb női úszójának járó elismeréssel, mellette Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke (b) és Shane Tusup, az úszónő férje és edzője a nemzetközi sportági szövetség, a FINA díjátadó gálaestjén a dohai Grand Hyatt szálló báltermében 2014. december 1-jén.
MTI Fotó: Músz / Szaka József
Hosszú Katinka világbajnok úszó az év legjobb női úszójának járó elismeréssel, mellette Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke (b) és Shane Tusup, az úszónő férje és edzője (j)
Fotó: MÚSZ / Szaka József

A FINA alelnökét azonban a Hosszú-Tusup páros úgy terelte zsákutcába, hogy onnan nem volt menekvése. Gyárfás önként, de nem dalolva húzódott vissza nemzetközi vizekre, adta át a helyét utódjának.

Az úszónőnek Bienerth Gusztávval nincs baja, mert nincs súrlódási felületük. Az új elnök se a vb-szervezőbizottságában nem kapott szerepet, se nemzetközi téren nem osztottak neki lapot, a szakmába nem folyik bele. Már csak azért sem teheti, mert a tagság négy hónapnyi regnálás után megvonta tőle a bizalmat azzal, hogy semmit sem fogadott el a közgyűlés elé vitt reformjavaslataiból. Ezért bújik el Bienerth kezdetek óta Hosszú Katinka mögé.

Jogos észrevételek Hosszú Katinka közleményében

A közleményben Hosszú konkrét példát hoz, megfogalmazza a követendő célt:
Az NBA-ben szerződés szabályozza, hogy a játékosok között a liga összbevételének több mint felét, 51%-át osztják el fizetésként.”

Mit tesz a FINA?

Információnk szerint a szervezet alapvetően négy nagy bevételi forrással rendelkezik.

  • Olimpiai sportágról beszélünk, így a szövetség legnagyobb bevétele is a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól érkezik (80 millió dollár négy évre).
  • További jelentős bevétel a kétévente megrendezésre kerülő világbajnokságok egyenként 40 millió dollárra rúgó jogdíja (ennyit fizettünk mi is).
  • A FINA egy négyéves ciklus alatt nagyjából 60 millió dollárnyi televíziós jogdíjra tesz szert.
  • A szervezet 20 millió dollárnyi szponzorációs bevétel fölött diszponál egy olimpiai ciklusban.

A FINA a négy év alatt mintegy 240 milliós dollár (évi 60 millió) bevételéből az idei évtől évente 6,5 millió dollárral finanszírozza azt a világkupa-sorozatot, amely nyereményalapjának jelentős hányadát a Hosszú-Tusup páros vitte haza az elmúlt években.

Ebből fedezi a világbajnokságok 5,6 millió dolláros pénzdíját, de a LEN is innen kapja költségvetését.

A Hosszú-Tusup páros kegye azért fontos számára, mert amíg Katinka szava messzire ér, addig az új elnök csak a páros farvizén úszva tudja hallatni a hangját, erősíteni pozícióját. Hogy bebizonyítsa a miniszterelnöknek: nem súlytalan. Ezért vállalja még annak is a sportdiplomáciai kockázatát, hogy mióta a FINA bejelentette a Hosszú Katinkát kvázi negatívan érintő világkupa szabályváltozásokat, lépten-nyomon felszólítja a nemzetközi szervezet vezetését, annak magyar tagjait, hogy gondolják át még egyszer döntésüket.

De mi az új álma a Hosszú-Tusup párosnak?

Mindezt azért fontos megemlíteni, mert ez nem a Magyar Úszó Szövetség elnökének a feladata. Nyíltan semmiképp sem. A sérelem utáni kiállás pont azé a nem létező szervezeté lenne, amelyet Hosszú Katinka minapi terjedelmes közleményében reklamált. Az úszónő végeredményben a teniszezők ATP-jéhez (Association of Tennis Professionals – Profi Teniszezők Szervezete) hasonló érdekképviseleti szervezet létrehozásáért emelt szót.

Hosszú Katinka sportolóként már mindent elért az életben. Beteljesítette gyermekkori álmát.

Barcelona, 2013. július 19.
Orbán Viktor miniszterelnök és Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszó a 2019-es és 2021-es vizes világbajnokság rendezéséről szóló magyar pályázat prezentációján Barcelonában 2013. július 19-én.
MTI Fotó: Kovács Anikó
Fotó: MTI / Kovács Anikó

Háromszoros olimpiai bajnok, több, mint kétmillió dollár pénzdíjat úszott össze eddigi pályafutása alatt. Férjével közös üzleti vállalkozásai remekül prosperálnak, a pár jó úton halad afelé, hogy élete végéig függetlenül, stabil lábakon álljon. Teljesítményét a a miniszterelnök is megsüvegeli, ezért nem tud itthon olyat kérni, amit ne teljesítenének azonnal.

Budapest, 2011. augusztus 26.
Magyar Úttörők Szövetsége felirat egy útbaigazító táblán a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági központ - az egykori úttörőtábor - területén. Háttérben a The International School of Budapest (ISB) Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola épülete. Hétévnyi szünet után folytatódik szeptemberben az egykori csillebérci úttörőtábor tulajdonjogának eldöntéséért indított per. Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője szerint a vagyonkezelőnek változatlan célja, hogy a csillebérci úttörőtábor az állam tulajdonában kerüljön. A per szeptember 16-án folytatódik a Fővárosi Bíróságon a magyar állam és az alperes Magyar Úttörőszövetség, valamint társai között.
MTI Fotó: Manek Attila
Hosszú Katinkának szánja a kormány Csillebércet
Inkább fizetnek Rácz Péternek, az utolsó úttörőszövetségi vezetőnek, hogy úszóakadémiát építhessenek az egykori gyerektábor helyére – értesült a 24.hu.

Igaztalan állítások Hosszú Katinka közleményében

  • Állítás: világ- és Európa-bajnokság bevételeiből a versenyzők egyáltalán nem részesülnek.
    A FINA saját bevételeiből finanszírozza a világbajnokságok 5,6 millió dolláros díjalapját is, amelyből versenyszámonként 60 ezer dollárral jutalmazzák az 1-6 helyezetteknek és további extrákkal a világcsúcsokat. Ezekből Katinka mindig részesült.
  • Állítás: az új kiírás szerint nem minden számot rendeznek meg minden állomáson, amit Katinka versenyzőellenesnek és a sportág szempontjából rossznak tart. 
    Téves megközelítés, mert a piaci gyakorlat szerint a versenyszervezők a többi professzionális sportágban is üzleti érdek mentén állítják fel a programot. Teniszben ezért vannak különböző rangú, összdíjazású férfi és női versenyek. Van ahol csak egyest rendeznek, néhol egyest és párost, alig pár tornán vegyespárost is. Atlétikában is különböznek az egyes pénzdíjas versenyek számai. A sportolók az esélyek, a kereshető pénzdíj nagysága, a pillanatnyi forma figyelembe vételével döntenek arról, hol állnak rajthoz.

Obligát a kérdés: mi az új álom, amelynek megvalósulásáért a tőlük megszokott konok kitartással elkezdtek dolgozni? Mi a közlemény valódi célja? Miért kell nagyon is komolyan vegye a FINA az üzenetet?

A Hosszú-Tusup páros eddig is több lépéssel előre gondolkodott. Speciális edzés és versenymódszerüket is a maximális eredményességnek, a bevétel optimalizálásnak vetették alá. Ezért járnak bőven a világ előtt.

Ne legyen kétségünk, most is előre gondolkodnak.

Az úszónő május 3-án töltötte be 28. életévét. Koránál fogva már túl van a sportolói zeniten. Kívánom neki, de nem valószínű, hogy Tokióban is három aranyérmet nyer. A FINA világkupákat érintő szabályváltoztatása után az sem valószínű, hogy az élesebb versenyhelyzet következtében az előző négy évhez hasonlóan a következő négy évben is mindent visz, rendre ő nyeri az évi 150 ezer dolláros fődíjat.

Ezért van szükségük új álomra, ha úgy tetszik célra.

Aki figyelmesen olvasta legutóbbi közleményét annak mindjárt az elején szemet szúrt egy mondat:

Így míg Iron Lady a budapesti vb-re készül, addig Katinka arra, mihez kezd majd pályafutása után.

Hosszú levelében egyértelmű tenisz példát hoz. Az ATP 1972-ben alakult. A lényeg és ez kell felkiáltójelként villogjon a FINA vezérkar fejében; 1990-ben ez a társaság vált az év férfi tenisztornák (ATP World Tour) szervezőjévé.

A profi teniszezők az 1973-as wimbledoni torna után – Nikola Pilics mellett kiálló 81 teniszező maradt távol a versenytől – ébredtek rá, amelyik versenyt bojkottálja a világelit, az a helyszíni és a televíziónézők számára érdektelenné, eladhatatlanná válik. Ráébredtek arra is a nemzetközi szövetségük vezetőinél sokkal ismertebbek, meglehet, ügyesebben tárgyalnak, értékesítik azokat a jogokat, amelyeket játékukkal valójában ők maguk birtokolnak.

Az elmúlt 45 év őket igazolta. Míg anno, 1972 előtt aprópénzért pattogott a labda, addig az idei Australian Openen rekordösszegű, 40 millió dollár pénzdíjat osztottak szét.

Ne feledjük, Hosszú Katinka is használta a bojkott szót. Nem véletlenül. Ahogy az sem lehet véletlen, hogy bő három héttel a hazai rendezésű vizes-vb előtt ütött meg olyan hangnemet, amilyet.

A Hosszú-Tusup páros – mint fentebb taglaltuk – mindet elért már, csak egy valamit nem. Nemzetközi sportpolitika, sportdiplomácia terén súlytalanok. De ha nekik sikerül egységbe tömöríteni a világ úszóit, sikerül a teniszezőktől ellesett példával megalakítaniuk mondjuk ASP, azaz Association of Swimming Professionals névre keresztelt saját szervezetüket, amely idővel saját kezébe veheti egy, a földet átölelő világkupa sorozat szervezését, lebonyolítását a szponzorációtól a közvetítési jogdíjakon keresztül, az komoly kihívás.

„6,8 milliárd. A FINA állítása szerint ennyiszer kapcsoltak oda a tévénézők a kazanyi világbajnoksággal kapcsolatos tévés közvetítésekre. Ugyanazok, akik ezzel a félelmetes számmal büszkélkednek, azt mondják a szemünkbe, hogy az úszás egy amatőr sport, nincs benne üzlet.”

Hosszú Katinka és Shane Tusup láthatóan úgy gondolja: van. Sokkal nagyobb, mint amekkorát a FINA vezetése kihoz belőle. A közlemény valós üzenete: “a világkupa éveken belül a sportág legfontosabb sorozata lehet, de az új kiírás megfojtja a sorozatot, ráadásul súlyos önellentmondásban van önmagával.” Továbbgondolva: ha már nem vagytok hajlandóak meghallgatni, a jelen legjobb női úszónőjének érdekeit szem előtt tartani, hát csinálunk mi magunknak egy versenysorozatot.

A közlemény alapján úgy tűnik, eljött az idő, hogy a gyakorló üzletemberek, pályafutásuk után is nagyban, világméretű vállalkozásban gondolkodjanak. Létrehozzanak és élére élére álljanak egy új szervezetnek, és akár egy független versenysorozatnak.

Egy ilyen vállalkozás elindításához, az ehhez elengedhetetlen egységbe tömörítéshez pedig nincs jobb időpillanat és helyszín, mint a hazai pálya, a budapesti vizes-világbajnokság.

A FINA-ban egyelőre sokaknak úgy tűnik, a csík (Hosszú Katinka) húzza a repülőt (FINA). Aki nyomon követte a Hosszú-Tusup páros elmúlt öt esztendejét az tudja: csak egyelőre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.