Sport

Kovács Péter és a Vasas újra első osztályú

Az elmúlt évszázad legjobb kézilabdázójának választott 62 éves szakembert sok egyéb mellett arról faggattuk, miért nem volt eddig soha szövetségi kapitány. Interjú.

Az  idény közben távozott az NB I-es  Kisvárda női csapatának kispadjáról. Miért?

Karácsony előtt nem sokkal csak négy pontunk volt. A vezetők úgy ítélték meg, hogy váltaniuk kell. Nincs ebben semmi különös, egy edző életében ez benne van – érzékeltette az edzői hivatás nehézségeit Kovács Péter, az elmúlt évszázad legjobb kézilabdázójának választott 62 éves szakember.

Sokáig nem maradt csapat nélkül. Hogy került képbe a tizenöt magyar bajnoki címmel, BEK-győzelemmel büszkélkedő Vasasnál, amely azonban 2008 óta a másodosztályban szerepel?

Csík János edző, aki annak idején a ’70-es években sok sikert ért el az angyalföldiekkel, jelezte, hogy nem lát  esélyt a feljutásra és tavasszal nem akarja folytatni a munkát. Markovits László klubelnök úr megkérdezte, vállalnám-e a csapat irányítását. Igent mondtam. Azt hiszem, a Vasasnál dolgozni rangot és megtiszteltetést jelent. A csapat neve még most is jól cseng Európában. Egyébként kellemesen csalódtam, sokkal gyengébb csapatra számítottam. Ami külön is megfogott, az a nagyszerű csapategység. Nagy öröm számomra, hogy egyetlen külföldi játékossal bajnokok lettünk és jövőre ismét a legmagasabb osztályban szerepelhetünk.

Kilenc év után jutott vissza az élvonalba a Vasas női kézilabda szakosztálya. Érthető, ha az edző “megszáradt” a levegőben (Forrás: vasassc.hu)

Huszonegy győzelemmel és három vereséggel jutott fel tanítványaival az élvonalba. Mire számít az NB I-ben ?

Sokat szeretnénk tanulni, de úgy, hogy természetesen bennmaradjunk a legjobbak közt. Nyilván lesznek kudarcaink, ráadásul a Fáy utcai csarnokot átépítik, ezért hazai mérkőzéseinket a Népfürdő utcában játsszuk majd.

Négyszer szerepelt a világválogatottban, játékosként hatszor lett magyar bajnok, 1982-ben a Honvéddal elhódították a BEK-et, a Grosswaldstadt csapatával pedig a sokak szerint a világ legerősebbnek tartott bajnokságában, a német Bundesligában is a csúcsra jutott. Többször is felmerült, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lesz. A sportági zuhanyhíradó szerint Mocsai Lajosnak is szerepe volt abban, hogy ez nem jött össze.

Ezt utóbbi nem tudom megerősíteni. Az biztos, hogy Lajos nagyon nagy tekintélynek számít a kézilabdában. Egyébként az én korosztályomból alig-alig dolgozik valaki a sportágban. Pedig 1980-ban és 1988-ban negyedikek voltunk az  olimpián, 1986-ban pedig ezüstérmet nyertünk a svájci világbajnokságon, ami az eddigi legnagyobb  siker a magyar férfi kézilabdában.

Takács Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik