Sport

Női kosárlabda Eb: nem bírtunk az ukránokkal

Vasárnap óriási küzdelemben legyőztük a házigazda cseheket az Európa-bajnokság második csoportmérkőzésén, hétfőre az volt a kérdés, hogy a csoport második, vagy harmadik helyén végez a magyar válogatott. Sajnos Ukrajna túl kemény diónak bizonyult, így marad a harmadik hely és minden bizonnyal Olaszország.

Rögtön a találkozó elején megmutatta Ukrajna, hogy mire is képes, azonban elsősorban a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia vezetésével az első negyedben szoros volt az eredmény. A második negyedet remekül kezdtük, három pontra is feljöttünk, az ellenfél azonban egy időkérés után megtáltosodott és nagyszünetre már 17 ponttal vezettek az ukránok.

A harmadik negyedben ismét ellenfelünk dominált és az agresszív játékuk meghozta a gyümölcsét, a magyar csapat kicsit fáradtnak tűnt és bár elszántan küzdött az utolsó negyedet 20 pont hátrányból kezdte a magyar válogatott. A pontszerzés jól ment, de védekezésben nem tudunk mit kezdeni az ukránokkal.

Az utolsó játékrészben már nagyon sok hibával játszottak a mieink, így nem sikerült megszorongatni Ukrajnát, végül tíz ponttal kikaptunk, a végeredmény 84-72-es vereség lett.

Női kosárlabda Európa-bajnokság, 3. csoportmérkőzés, végeredmény

Magyarország–Ukrajna 72-84

Ajánlott videó

Olvasói sztorik