Sport

Babos Tímea Mallorcán is az első fordulóban esett ki

Babos Tímea sorozatban hatodik versenyén búcsúzott egyesben az első fordulóban, miután a 250 ezer dollár (68,6 millió forint) összdíjazású mallorcai füvespályás női tenisztorna hétfői játéknapján kikapott a cseh Kristyna Pliskovától, írja az MTI. A világranglistán 38. magyar játékos rögtön az első adogatójátékát elveszítette a rangsorban 46. ellenfelével szemben. Néhány perccel később ez ismét megtörtént, s mivel fogadóként összesen csak négy labdamenetet tudott megnyerni Babos, 21 perc után Pliskova került előnybe.

A második szett sokkal szorosabban alakult, sokáig mindketten rendkívül magabiztosan adogattak, Babos 4:3-as vezetésénél azonban a cseh többször is hibázott, így a magyar játékos elnyerte ellenfele szervajátékát, majd – bréklabdát hárítva – 32 perc alatt egyenlített. A döntő játszma első felében Pliskova könnyedén, Babos viszont nehezen hozta adogatójátékait, sőt a cseh 3:2-nél brékelte a magyar játékost. Ezt követően csak felvillanásai voltak Babosnak, aki 1 óra 27 perc alatt búcsúzott – sorozatban már hatodik tornáját esett ki egyesben az első fordulóban.

Babos – oldalán Andrea Hlavackovával – a párosok versenyében még érdekelt, kedden 18 óra körül a Mariana Duque-Marino, María Irigoyen, kolumbiai, argentin kettőssel mérkőzik.

Babos Tímea egy hete a hollandiai s’Hertogenboschban kapott ki az első fordulóban, a meccs során el is sírta magát és azt mondta edzőjének, nem tudja, miért teniszezik. Pár nappal később közleményben tisztázta, hogy hibázott és egyáltalán nem büszke arra, amit tett.

Eredmény – WTA-torna, Mallorca, 1. forduló

Kristyna Pliskova (cseh)-Babos Tímea (8.) 6:2, 3:6, 6:3

Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumberg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik