Sport

Női kosárlabda Eb: a csoport második helye a tét hétfőn

Az eddigi talán legfontosabb mérkőzése előtt áll a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság harmadik fordulójában. Mivel a százszázalékos spanyolok a zárókörben várhatóan legyőzik a nyeretlen házigazdákat, az egy-egy győzelemmel és vereséggel álló magyarok és ukránok összecsapása dönt majd az A csoport második és harmadik helyéről, amely egyben a nyolcaddöntős részvételt jelenti.

Ha a magyarok legyőzik az ukránokat, akkor várhatóan másodikként, ha nem, akkor harmadikként zárnak az A csoportban. Előbbi esetben a számítások szerint a B csoportban harmadik szlovákok jönnek a keddi nyolcaddöntőben, akiket nemrég felkészülési meccsen kétszer is sikerült nagy különbséggel legyőzni.

Csoportharmadikként viszont valószínűleg az olasz együttes lesz az ellenfél, amelynek játékerejét jelzi, hogy szombaton mindössze egy ponttal kapott ki a végső diadalra is esélyesnek tartott törököktől.

A papírforma alapján jobb lenne a szlovákokkal találkozni, de náluk is kijöhet az Eb-n egy extra dobóforma

– mondta Stefan Svitek az MTI-nek vasárnap.

A válogatott hétfőn 12.30 órakor játszik az ukránokkal a Hradec Kralove Arenában. A kvartett győztese – minden bizonnyal a spanyol együttes – közvetlenül a csütörtöki, prágai negyeddöntőbe jut, a második és harmadik nyolcaddöntőt játszik Királyváradon, az utolsó pedig befejezi szereplését.

Csoportállások két forduló után:

A csoport (Királyvárad):
1. Spanyolország 4 pont
2. MAGYARORSZÁG 3 (122-132)
3. Ukrajna 3 (113-123)
4. Csehország 2

B csoport (Királyvárad):
1. Törökország 4 pont
2. Olaszország 3 (133-114)
3. Szlovákia 3 (126-128)
4. Fehéroroszország 2

C csoport (Prága):
1. Franciaország 4 pont
2. Görögország 3 (125-119)
3. Szlovénia 3 (127-126)
4. Szerbia 2

D csoport (Prága):
1. Belgium 4 pont
2. Oroszország 3 (146-135)
3. Lettország 3 (135-126)
4. Montenegró 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik