Sport

Gyárfás: A legfontosabb, hogy Katinka ne járjon rosszul

24.hu
24.hu

2017. 06. 16. 12:35

Korábban a témában:

A FINA kész módosítani az úszó Világkupa átalakításáról május 30-án hozott döntését. Mint ismert, a kilenc állomásból álló sorozatban 2017-ben egy-egy versenyző egy adott helyszínen legfeljebb csak négy számban indulhat.

A változtatást Hosszú Katinka rosszallva fogadta, tekintettel arra, hogy mindez kizökkenti a megszokott felkészüléséből, emellett még anyagilag is károsítja. Tavaly a Világkupa-sorozatban 387 ezer dollárt nyert, idén viszont, ha minden állomáson maximumot nyújt, akkor is mintegy 50 ezer dollárral megrövidül. Mégis elképzelhető, hogy legalább ezen a téren javul a helyzet.

A FINA Bureau tagjai egy-egy döntés megszületése előtt nem adhatnak hivatalos tájékoztatást. Ennek ellenére annyit elárulhatok, hogy érlelődik a megoldás. Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatója a módosító indítványt már elküldte körszavazásra, azaz jóváhagyásra a Bureau 23 tagjának. Személy szerint bizakodom, annál is inkább, mert több taggal is beszéltem, és érveltem a változtatás érdekében

– nyilatkozta Gyárfás Tamás.

Gyárfás Tamás jelezte, számára a legfontosabb, hogy Katinka ne járjon rosszul, ne büntessék azért, mert több számban is kiváló.

Ha elfogadják a javaslatot, akkor a legjobbak nyerhetnek annyit, amennyit korábban. A FINA úszóbizottságának előterjesztése megmarad, azaz az idén egy versenyző egy helyszínen csak négy számban indulhat, mert így a szakemberek várakozása szerint teret ad további élversenyzőknek, akiknek Katinka lehengerlő sorozata miatt elment a kedvük attól, hogy a világkupán egyáltalán elinduljanak. A pénzdíjak terén viszont várható pozitív fejlemény

– tette hozzá.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Wikileaks founder Julian Assange raises his fist prior to addressing the media on the balcony of the Embassy of Ecuador in London on May 19, 2017.
Ecuador urged Britain today to "grant safe passage" out of the country to WikiLeaks founder Julian Assange after Sweden dropped a warrant that drove him to take refuge in Ecuador's London embassy. / AFP PHOTO / Justin TALLIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.