Sport

Így lett Rafael Nadal a Roland Garros királya

Így lett Rafael Nadal a Roland Garros királya

Vasárnap Rafael Nadal tizedik alkalommal nyerte meg a Roland Garrost. Az Open-érában a spanyol az első, aki ugyanazon a Grand Slam-tornán 10-szer diadalmaskodott. Felidézzük a párizsi győzelmeit.

2005-ben Rafa Nadal negyedik kiemeltként érkezett a Garrosra, az elődöntőben Roger Federert, a fináléban pedig azt a Mariano Puertát verte, akinek ez volt pályafutása során az egyedüli Grand Slam-döntője. Nadalnak pedig az első GS-győzelme, ráadásul szetthátrányból, 6-7 (8-6), 6-3, 6-1, 7-5-re nyert.

Fotó: THOMAS COEX / AFP

Egy évvel később, címvédőként Federerrel meccselt a döntőben, és ismét elveszítette az első szettet, ezúttal ráadásul 6-1-re. Négy játszmában végül mégis legyőzte a svájci riválist (1-6, 6-1, 6-4, 7-6 (7-4)), aki egyébként karrierje során mindössze kétszer nyert Nadal ellen salakon.

Fotó: JACK GUEZ / AFP

2007-ben zsinórban a harmadik Roland Garrost nyerte meg, ismét Federer ellen döntőzött. A spanyol az egész meccsen agresszívan játszott, és újfent bebizonyította, miért tartják őt a salak királyának. Mindössze egy szettet engedélyezett Federernek, 6-3, 4-6, 6-3, 6-4-re nyert.

Fotó: THOMAS COEX / AFP

2008 Nadal éve volt, életében először nyert Wimbledonban és olimpiai bajnok is volt. Ja, és negyedszer nyerte meg zsinórban a Roland Garrost. Vajon kit győzött le? Igen, Federert, ráadásul a korábbi évekhez képest nagyon simán, 6-1, 6-3, 6-0-ra. Az egész tornán nem veszített szettet.

Fotó: JACQUES DEMARTHON / AFP

2009-ben történt meg az, amire azt hittük sosem fog bekövetkezni. A negyedik fordulóban Nadal simán kikapott Robin Söderlingtől a nyolcaddöntőben. A svéd el is jutott a döntőbe, de ott Federer ellen esélye sem volt. A svájci abban az egy évben nyerte meg egyedül a Roland Garrost.

2010-ben érkezett el a revans lehetősége Nadalnak, Söderlinggel találkozott a párizsi döntőben. Három sima szettben (6-4, 6-2, 6-4) nyert a spanyol, ez volt az ötödik elsősége.

Fotó: BERTRAND LANGLOIS / AFP

2011-ben Rafael Nadal utolérte a legendás Björn Borgot, az Open-érában ugyanis a svéd volt a legsikeresebb a Garroson, hat sikere volt a párizsi viadalon. Nadal a döntőben megint csak Federert győzte le (7-5, 7-6 (7-3), 5-7, 6-1-re), egyszersmind 2001 óta az első aktuális világelső volt, aki nyerni tudott a Garroson.

Fotó: JACQUES DEMARTHON / AFP

A 2012-es döntőre várni kellett egy napot, mert esett az eső. Novak Djokovic próbálkozott meg azzal, hogy letaszítsa a trónról Nadalt, de esélye sem volt, hozott ugyan egy szettet, de összességében simán fejet hajtott spanyol riválisával szemben (6-4, 6-3, 2-6, 7-5). Már a Roland Garros történetének legsikeresebb játékosa volt ekkor.

Fotó: JACQUES DEMARTHON / AFP

Borgon és Nadalon kívül senki sem tudott háromnál többször nyerni Párizsban, a spanyol erre másodszor is végrehajtotta azt a bravúrt, hogy zsinórban negyedszer győzött a tornán. Honfitársával, David Ferrerrel került szembe 2013-ban, az egyik legkönnyebb döntője volt ez (6-3, 6-2, 6-3). Az Open-éra első férfiteniszezője lett, aki ugyanazt a Grand Slamet nyolszor nyerte meg – ezt azóta sem tudta senki túlszárnyalni a férfi mezőnyben.

Fotó: PATRICK KOVARIK / AFP

Djokovic másodjára próbálta meg legyőzni Nadalt a Roland Garroson 2014-ben, ezúttal sem sikerült. Pedig 6-3-ra nyerte az első szettet, de a következő hármat elveszítette (3-6, 7-5, 6-2, 6-4 lett Nadalnak). A spanyolnak ez volt a kilencedik elsősége, ekkor állította be Martina Navratilova rekordját, ő Wimbledonban nyert 9-szer.

Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP

2015-ben jött az első alkalom, hogy Djokovic legyőzte Nadalt a Garroson, a negyeddöntőben történt mindez, ráadásul egy háromszettes meccsen. Ez volt Nadal második, egyben utolsó veresége a tornán. Djokovic abban az évben még kikapott a döntőben, 2016-ban nyerte meg első Garrosát, amikor Nadal csuklósérülés miatt az egész tornát kihagyta.

2017-ben Rafa Nadal ellentmondást nem tűrően verte végig a mezőnyt, az egész tornán még csak szettet sem veszített. Az elődöntőben féltették talán a legtöbben, de a feltörekvő Dominic Thiemet is leverte, hogy aztán a fináléban esélyt se adjon Stan Wawrinkának (6-2, 6-3, 6-1).

Fotó: Europress/AFP/Francois Xaviert Marit

Rafael Nadal lett az első játékos, aki az Open-érában tízszer is megnyerte ugyanazt a Grand Slam-tornát. 79-2 a mérlege a Garroson.

Összességében a 15. GS-győzelme volt ez, amivel megelőzte a férfiak örökrangsorában Pete Samprast. Roger Federer van még előtte, neki 18 elsősége van.

Fotó: Europress
Olvasói sztorik