Sport

Roland Garros: Halep és Ostapenko csap össze a döntőben

Elsőként a lett Jelena Ostapenko jutott döntőbe női egyesben a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben három játszmában legyőzte Timea Bacsinszkyt. A 65 percig tartó első szettben összesen hatszor vették el a felek egymás adogatását, ezt követően a rövidítésben a fiatalabb lett teniszező volt a magabiztosabb. A második játszma “csak” négy bréket hozott, ebből az ekkor ellenfelénél jóval kevesebbet hibázó Bacsinszky jegyzett hármat, így viszonylag könnyedén egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik felvonásban mindössze háromszor örülhetett az adogató, ebből kétszer Ostapenko, aki így közel két és fél órás mérkőzés végén élete első Grand Slam-döntőjének örülhetett. Bacsinszkynak ezzel szemben továbbra is várnia kell erre, ő 2015 után másodszor jutott el Grand Slam-tornán a legjobb négyig, ám ott nyernie ezúttal sem sikerült.

Ostapenko – akinek ez mindössze pályafutása nyolcadik GS-főtáblás szereplése – először jutott túl a harmadik fordulón a négy nagy torna valamelyikén. Érdekesség, hogy a lett játékos korábban egyetlen WTA-tornát sem nyert még meg – utoljára a férfiaknál fordult elő, hogy egy játékos úgy nyert Grand Slamet, hogy korábban nem ünnepelhetett ATP- vagy WTA-tornagyőzelmet: 1997-ben Gustavo Kuerten éppen Párizsban diadalmaskodott hasonlóképpen.

A harmadik kiemelt Simona Halep három játszmában legyőzte a második helyen rangsorolt Karolina Pliskovát a női egyes második elődöntőjében a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, így ő játszhat a szombati fináléban Jelena Ostapenkóval. A két ellentétes stílusú teniszező találkozóján a világranglistán negyedik Halep kezdett jobban, rögtön második próbálkozásra elvette cseh ellenfele adogatását, és ezt a brékelőnyt egészen a játszma végéig megtartotta a csak az első szettben 24 ki nem kényszerített hibát vétő Pliskovával szemben.

A második felvonásban is egy brék született, ezt azonban a világelsőségért is játszó cseh érte el, így 35 perc alatt kiegyenlített. A harmadik játszmában ismét a 2014-es döntős románnak sikerült előbb brékelnie, és bár a cseh három játékkal később “visszajött” a szettbe, a következő adogatójátékát ismét elbukta, Halep pedig kiszerválta a meccset. A 2 óra 3 percig tartó összecsapáson Pliskova összesen 55 ki nem kényszerített hibát vétett, ellentétben riválisa 14 hibájával, ennek is köszönhető, hogy Halep készülhet pályafutása második Grand Slam-döntőjére.

Amennyiben a román teniszező megnyeri a szombaton 15 órakor kezdődő finálét, jövő hétfőtől átveszi a vezetést a világranglistán.

Roland Garros – nők, elődöntő:

Halep (román, 3.)-Ka. Pliskova (cseh, 2.) 6:4, 3:6, 6:3
Ostapenko (lett)-Bacsinszky (svájci, 30.) 7:6 (7-4), 3:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik