Sport

Fehérarany címmel megjelent Imre Géza önéletrajzi kötete

Imre Géza, aki nagyszerűen vívott a riói játékokon, de a döntőben 14-10-es vezetésről alulmaradt, a BHSE vívótermében tartott szerdai bemutatón elmondta: ha valaki arannyal tér haza egy olimpiáról, azt mindenki megismeri, mindenki vele akar fotózkodni, ezzel az ezüstéremmel viszont olyan tapasztalatokat szerzett, melyekből egész életében táplálkozhat.

A kötet, amelyben kirajzolódik Imre Géza pályafutása, útmutatás is, az ajánlás szerint fiatal sportolók, világbajnokságokról és olimpiákról álmodó gyerekek és szüleik meríthetnek belőle, s személyes példákon keresztül abban is segítséget nyújt, miként lehet feldolgozni sikert és kudarcot.

Imre Géza annyi biztatást és szeretetet kapott az elvesztett döntő után, hogy szinte győztesnek érezhette magát. A könyv címe is valahonnan innen származik

– mondta Pietsch Tibor pedig azt mondta az MTI érdeklődésére:

A 42 éves Imre Géza – a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja – egyéniben 1996-ban, Atlantában harmadik, 2016-ban, Rio de Janeiróban második, csapatban 2004-ben, Athénban második, tavaly pedig harmadik volt olimpián, emellett egyéniben egyszer, csapatban háromszor nyert világbajnokságot, Eb-n pedig egy egyéni és öt csapatdiadalt aratott.

Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet a budapesti könyvhét keretében vasárnap 13 órától dedikálja a budapesti Vörösmarty téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik