Élő Sport

Kikapott a Veszprém a PSG-től, a bronzért küzdhet tovább a BL-ben

Heroikusan küzdött, de végül 27-26-ra kikapott a magyar bajnok. A Vardarral vagy a Barcelonával játszanak Nagy Lászlóék vasárnap a bronzéremért.

Akár döntőnek is beillett volna a Telekom Veszprém és a Paris Saint-Germain kézicsapatainak a mérkőzése a Bajnokok Ligájában, a sorsolás szeszélye miatt azonban már az elődöntőben összecsapott a két együttes.

Stepancic góljával indult a szombati első elődöntő, a magyar csapatból Suljic volt az első, aki betalált. 1-1 után is szoros volt a mérkőzés, bár 1-2 találattal el-ellépett a PSG, a Veszprém mindig visszakapaszkodott, még annak ellenére is, hogy Omeyernek hatalmas védései voltak. Lékai duplája után pedig 11-11-gyel vonultak szünetre a csapatok.

Omeyernek ilyen védései voltak az első félidőben:

A második játékrész elején magához vette a vezetést a Veszprém, de a PSG ismét gyorsan fordítani tudott és magabiztosan vezetett. 40 perc játék után úgy tűnt, itt bizony simán nyerhet a PSG, ám egy emberelőnyből nagyon jól jött ki a Veszprém, nyílt maradt a meccs. Nagy László és Gajic cipelték a hátukon a csapatot.

25-26-os hátránynál, emberhátrányban Mikler hetest védett, a egyenlítésért támadhatott a Veszprém, de Pálmarsson dobása kimaradt, a túloldalon pedig Nikola Karabatic volt eredményes . ez volt az egyetlen gólja a meccsen. Innen is visszajött még a Veszprém, a végén így megvolt a lehetőség hosszabbításra menteni a mérkőzést, de az utolsó támadást elrontotta a magyar csapat, így 27-26-ra kikapott.

A Veszprém hetedszer – sorozatban negyedszer – játszott BL-elődöntőt, háromszor sikerrel járt, viszont most fordult elő negyedszer, hogy nem jutott tovább a fináléba. A PSG viszont története első Bajnokok Ligája-döntőjére készülhet.

A párizsiak a macedón Vardar Szkopjével vagy a spanyol Barcelonával találkoznak majd a vasárnapi fináléban, míg a vesztes a Veszprémmel fog csatázni a bronzéremért.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő

Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain (francia) 26-27 (11-11)

Gólszerzők: Nagy L. 6, Marguc 5, Gajic 4, Lékai 3, Blagotinsek, Nilsson 2-2, Ilic, Pálmarsson, Suljic, Ugalde 1-1 illetve Gensheimer, Hansen 7-7, Remili, Narcisse 3-3, Abalo, Nielsen 2-2, Stepancic, L. Karabatic, N. Karabatic 1-1

Vége, a PSG jutott a döntőbe

Remili gólja vezette fel az utolsó(?) öt percet, majd Blagotinsek harcolt ki egy hetest, Gajic ezt is bevarrta. Egy van közte (25-26).

Mi volt itt… Narcisse-t rántották le, a két perc még rendben is volt Nilssonnak, a hetes azonban kissé erősnek tűnt. Mikler azonban kivédte! Az egyenlítésért támadhat a Veszprém. Pálmarsson már passzívnál lőtt, a kapu mellé… :(

Alig több, mint két perc van vissza, amikor Nikola Karabatic test mellől a kapuba lő, így kettővel megy a PSG (25-27). Időt kért Sabaté.

Lékai játszotta meg Nagyot, aki tökéletesen találta meg a rést a falon és meccsben tartotta a Veszprémet (26-27).

Mikler védés!!!!!! Remili löketét tolta a kapu fölé. Az utolsó percbe érve az egyenlítésért támad a Veszprém!

Vége, nem jött be az utolsó támadás, a PSG a döntőben…

Kezdődik az utolsó 10 perc

Pálmarssont fojtogatták, de még így is képes volt a háta mögött passzolni, ami után belülvédekezés miatt hetest kapott a Veszprém. Gajic keze most sem remegett be (22-22).

Na, most felpörögtek az események: Remili vette vissza a vezetést a PSG-nek, amire Lékai válaszolt, de aztán Gensheimer ismét gyors gólt dobott. Sajnos mindig hamar visszaszerzik a vezetést, miután egyenlített a magyar csapat (23-24).

Időt kért a PSG. Az időkérés után hetest harcolt ki a francia csapat, Hansen pedig bevarrta (23-25), Mikler vissza is tért a magyar kapuba.

Elmaradt egy egyértelmű hetes, de még így is volt esélyes a Veszprémnek gólt dobni, Blagotinsek azonban a kapu tetejére ejtett. Óriási mák, mert gólt szerzett ugyan a PSG, de a vonalra lépett a párizsi játékos, majd az ellentámadásból Nagy csökkentette egygólosra a különbséget (24-25).

Megint szoros az állás

Az egyenlítésért támadhatott a Veszprém, Omeyer védett, az ellentámadásból pedig Remili talált be, újra kettő van közte. Kár érte. Utána aztán Nagy szerzi meg harmadik gólját a félidőőben, de a középkezdés után szétzilálta a veszprémi védelmet a PSG, Hansen így nagyon simán szerzett gólt (19-21).

Veszprémi hetes, Gajic dobta ismét, ezúttal is betalált, de Omeyer még bele tudott piszkálni. Védeni ugyanakkor nem tudott (20-21).

Alilovic egyébként a kivédett hetese után a kapuban maradt, most egy akciólövést védett. Veszprém így az egyenlítésért támadhatott, Blagotinsek pedig egalizált (21-21). Narcisse 38 éves lesz, de ez nem látszik rajta, most épp a harmadik gólját rámolta be a második félidőben (21-22).

Kezd ellépni a PSG

A párizsiak kiharcoltak egy hetest, amit Gensheimer dobott be, aztán kimaradt egy Iváncsik-dobás, ami után Hansen talált be, úgyhogy már hárommal vezet a PSG (16-19).

Na, most előnybe került a Veszprém, Pálmarsson pattintott passza után Blagotinsek csökkenti a hátrányt (17-19). Hátrányban harcolt ki hetest Karabatic, Grensheimer dobását azonban védte Alilovic!

Marguc menti meg a Veszprémet? Újabb gólt dobott, már az ötödiket (18-19). Ebből az emberelőnyből nagyon jól jött ki a Veszprém.

Hol az egyik, hol a másik csapat vezet

Belemenés miatt jöhetett a PSG, de Karabatic elmélázott s eladta a labda, az ellenakcióból Nagy dobott a hosszú felsőbe (14-14). Mikler védett, majd Pálmarsson adott szenzációs labdát Nilssonnak (15-14).

Szinte azonnal egyenlített a PSG, Nielsen volt eredményes (15-15).

Újabb fordulat, már a Párizs vezet. Omeyer védett, aztán karabatic cselezte ki a védőket, Nielsen pedig gólt dobott (15-16). Sőt, aztán egy gyors francia támadás végén Gensheimer már kettőre növeli a párizsi előnyt, három gólt dobtak zsinórban, Sabaté időt kért (15-17).

Veszprémi keresztléc, aztán labdaszerzés, Marguc pedig becsapta Omeyert (16-17).

MEGY A MÁSODIK FÉLIDŐ

11-11-ről folytatják a csapatok, mondhatni, elölről kezdődik minden. A Veszprémé a játékrész első támadása és meg is szerzi a magyar bajnok a vezetést, Ilic dobott a párizsi kapuba. Rögtön jött a válasz Narcisse-tól 12-12.

Kimaradt veszprémi támadás után ismét Narcisse eredményes, úgyhogy megint a PSG vezet (12-13). Járatta utána a labdát a Veszprém, de Omeyernek megvan az első védése a félidőben.

Nagy tört be a szélről, majd az alsó sarokba bombázott (13-13). Nagy lerántotta Narcisse-t, aki így hetest harcolt ki, Gensheimer 94 km/h-s lökete akadt be (13-14).

Véget ért az első félidő

Narcisse lövése maradt ki, de a túloldalon Nagy ziccerét fogta Omeyer. Visszakerült a Veszprémhez a labda, Nilsson pedig kiegyenlített (9-9)!

Lékai lökték dobás közben, nincs fújás, csak párizsi kontra, amit Karabatic váltott gólra. Lékai azonnal válaszolt a túloldalon, ismét egál (10-10). Hansen mutatta be azt a bravúrt, hogy Nagy felett (!) dobott gólt (10-11). Sabaté időt kért.

Lékai egy testcsellel tökéletesen csapta be a védőjét és dobott a kapuba. A PSG-é volt a félidő utolsó támadása, Mikler azonban védeni tudott. 11-11, egál az állás.

Hektikus a mérkőzés

Pálmarssonnak volt egy kimaradt helyzete, majd mindkét csapat eladta a labdát. A PSG vezetőedzője, Zvonimir Serdarušić jobbnak látta időt kérni, hogy rendezze a sorokat. Hiába no, nagy a tét. 20 másodpercig van még előnyben egyébként a francia csapat.

Letelt a veszprémi emberhátrány, Hansen dobása pedig kimaradt. De faltolták közben. Az újabb PSG-s dobás is kimaradt, de visszapattant hozzájuk a labda, akkor meg Mikler védett. Továbbra is jól zárt a veszprémi védelem, de Abalo a rövid idő alatt sokadik párizsi lehetőséget már gólra váltotta (7-9).

Megint egy veszprémi hetes, Remilit ráadásul kiállították. Gajic magabiztosan bedobta (8-9).

Itt az első félidő második fele

Nagy László rántotta le Narcisse-t, de csak sárgát kap. Mák. Hansen dobott egy bődületesen nagy gólt (6-8).

Veszprémi hetes, de Omeyer kivédte Ilic lövését. Omeyer szenzációsan kezdte a meccset – sajnos. Blagotinsek harcolt ki egy újabb veszprémi hetest, Ugalde lövését pedig már nem tudta védeni Omeyer, egy gól a különbség (7-8).

Lékai nyúlt bele lábbal egy passzba, két percre kiállították.

Küzdelmes eddig a meccs

Ott egy Mikler-védés! Karabatic sánc fölötti bombáját védte magabiztosan. Mikkel Hansen ugrotta túl Suljicot, nagyon megünnepelte a gólját. Sabaté lecserélte Suljicot (4-6).

Omeyer újabb nagy védése, Ugalde ziccerét hárította. Most meg a léc segített be a rutinos hálóőrnek, Ugalde próbálkozása csattant a kapu tetején.

Hansen villant, már hárommal vezet a PSG. Vagyis csak vezetett, Marguc most a szélről gyönyörűn lőtt a léc alá (5-7). Visszakapaszkodik a Veszprém, Pálmarsson villant legutóbb (6-7)

A kapufa is beszállt a meccsbe

Nagy nagyon bekezdett. Egy francia labdaszerzés után visszacsente a labdát a levegőből, de nem tudott gólt szerezni, mert lerántották.

Micsoda pech… Két veszprémi kapufa után is gólt szerez a PSG, Gensheimer és Abalo a befejezőember. Három francia gól zsinórban (3-5). Na most volt egy francia kapufa is, ami után Marguc maradt üresen a hosszú oldalon és ejtette át a kapust (4-5).

Megvan a mérkőzés első nagy védése, Omeyer tolta ki Pálmarsson löketét. Ugalde az ellenakciónál sárgát kapott.

Fej fej mellett a csapatok az elején

És akkor megy a meccse, pirosban a Veszprém, fehérben a PSG, ők kezdték a meccset. Mikler Roland a magyar kapuban. Elnyúlt az első párizsi támadás, mint a rétestészta, Stepancic szerzi a meccs első gólját (0-1).

Úristen Nagy László milyen passzt adott! Felugrott, bemutatott egy lövőcselt, ezt megette a komplett párizsi védelem, de Nagy Suljicot játszotta meg, aki nem hibázott ziccerben (1-1).

Suljicot kiállították, az első emberelőnyös francia támadás azonban kimaradt. Emberhátrányban viszont remekel a Veszprém, Marguc talált be a szépen végigjátszott támadás végén (2-1). A szélről aztán Gensheimer egyenlített (2-2).

Az egyik oldalon Nagy László, a másikon Nilsson eredményes, 5 perc után 3-3 az állás.

Pillanatokra a kezdéstől

Volt egy közepesen látványos megnyitóünnepség, most pedig bemutatták a játékosokat. A Veszprémet szólították először a pályára, Iváncsik Gergő a a Final Four első pályára lépő játékosa.

A BL-ben eddig még nem jött össze a végső győzelem a Veszprémnek

Eddig öt magyar győzelem született a férfiaknál az európai kézilabdakupákban.

  • A Bajnokok Ligája jogelődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) 1982-ben a Bp. Honvéd nyert, miután a döntőben jobbnak bizonyult a svájci St. Gallennél.
  • A BL négyes döntőre készülő Veszprém 1992-ben és 2008-ban a KEK-ben diadalmaskodott, mindkétszer német riválissal szemben. Előbb a TSV Milbertshofen, majd a Rhein-Neckar Löwen volt az ellenfél. A BL-ben 2002-ben, 2015-ben és tavaly döntős volt.
  • Az EHF Kupában a Szeged 2014-ben végzett az élen, miután a berlini négyes tornán előbb a német Füchse Berlint, majd a döntőben a francia Montpellier-t verte. A sorozat jogelődjében, az IHF Kupában 1986-ben a Rába Vasas ETO Győr nyert, a döntőben a spanyol Tecnisa Alicantét győzte le.

A PSG a leggazdagabb? Dehogy! A Veszprém az

Egyöntetű állítások szerint a PSG a leggazdagabb kézilabdaklub a világon. Pedig dehogy. Íme a bizonyíték, hogy a Veszprém pénzügyileg veri a PSG-t.

Ezt bővebben is kifejtjük ITT.

Ez lehet Sabaté utolsó nagy dobása

Mint ismert, a Veszprémet irányító spanyol szakember a szezon végén távozik. Ljubomir Vranjes érkezik a helyére, ő lesz egyébként a magyar szövetségi kapitány is. Xavi Sabaté a BL Final Fourban teheti fel a koronát a veszprémi munkájára.

“Egyénileg a párizsiak a mezőny legjobbjai, viszont Európa legjobb védelme a miénk. Nagyon nehéz és izgalmas mérkőzés vár ránk, biztos vagyok benne, hogy apróságok döntenek majd” – nyilatkozta Sabaté pénteken.

Olvasói sztorik