Sport

Aján Tamás több, mint két évtizeden keresztül irányítja elnökként az IWF-et

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke – számol be az MTI.

A magyar sportdiplomata 2000 óta tölti be a posztot, hétfőn Bangkokban újabb négy évre választották meg.

Heten pályáztak a pozícióra, a szavazás előtt azonban négyen visszakoztak, a katari Mohamed Juszef Al-Mana pedig fenntartva jelöltségét kampánybeszédében jelentette be visszalépését Aján Tamás javára.

Érdemben tehát csak az olasz Antonio Urso volt a 78 éves sportvezető ellenfele. Az európai szövetség vezetője 61, Aján Tamás pedig 86 szavazatot kapott.

Az IWF frissen újraválasztott elnöke múlt héten erősítette meg indulását, meggyőződése, hogy még sokat tud tenni a sportág fejlődéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik