Sport

Evezős-Eb: három magyar egység került a középdöntőbe

evezés (galambos péter evezős)
evezés (galambos péter evezős)

A pénteki elő- és reményfutamokból három magyar egység tudta kiharcolni a középdöntőbe jutást a csehországi Racicében zajló evezős Európa-bajnokságon.

A könnyűsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter megnyerte első futamát, így egyenes ágon került a legjobb 12 közé. A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, 30 éves váci sportoló három hete győzött a világkupa-sorozat első, belgrádi versenyén, s most is az éremesélyesek között tartják számon.

Másik öt magyar egység az előfutam után reményfutamra kényszerült: Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár) harmadik, a Matheisz József, Papp Gergely kettős (kétpár) negyedik, míg a kormányos nélküli kettesben címvédő Simon Béla, Juhász Adrián páros, a Tamás Bence, Csiszár Péter könnyűsúlyú kétpár, valamint Abid Syham (könnyűsúlyú egypár) ötödik lett első pályáján.

A délutáni reményfutamokban aztán Pétervári-Molnár és a Matheisz, Papp duó egyformán második helyet harcolt ki, ezzel bekerült a középdöntőbe, a Tamás, Csiszár kettős azonban hajszállal lemaradt a továbbjutásról, harmadikként ért célba, így csak az alsó ágon folytathatja szereplését, s a legjobb esetben is 13.-ként zárhat. Ugyanez érvényes Abidra, aki a negyedik helyen végzett reményfutamában, így ő szombaton a C fináléban be is fejezi az Eb-t.

Simon és Juhász számára a második versenynap délelőttjén rendezik majd a reményfutamot.

A könnyűsúlyú négyesek versenyére mindössze öt hajó nevezett, így a Krpesics Péter, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Fiala Balázs összeállítású kvartett már döntős, a finálé előtt pénteken csak egy úgynevezett pályabeosztó futamot kellett lehúznia, ebben negyedikként ért célba.

A középdöntőket, valamint a C döntőket szombaton bonyolítják le, az A és B finálékra vasárnap kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik