Sport

Klein Dávid elindult a Mount Everest csúcsára

Klein Dávid a 7200 méteren lévő hármas táborból kevesebb mint tíz óra mászás után érkezett meg a nagyjából 8000 méter magasságban felállított négyes táborba, ahonnan néhány óra pihenés után – a két filmes serpával együtt – magyar idő szerint csütörtök délután továbbindult a Mount Everest csúcsára, hogy a magyarok közül elsőként oxigénpalack használata nélkül érjen fel a világ legmagasabb pontjára.

Klein Dávid várhatóan pénteken, napközben ér fel 8848 méter magasra – közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön.

A közlemény szerint Klein Dávid a nap folyamán jól érezte magát, de az időjárás most sem volt kegyes hozzá: a Déli-nyeregben tomboló legalább 60 kilométer/órás szél visszatartotta attól, hogy hamarabb elinduljon a csúcs irányába.

Mint írják, Török Edina alaptábor-vezető, Suhajda Szilárd, Klein Dávid hegymászótársa és barátja, valamint a Magyar Everest Expedíció 2017 menedzsere, Stefano Favaro szintén egyetértettek tapasztalt hegymászó döntésével. Ők az alaptáborból tanácsaikkal segítik az expedíciót. Miután a szél mérséklődött, nepáli idő szerint 20:30-kor Klein Dávid az alaptáborban drukkoló csapattársainak a rádión keresztül bejelentette:

Indulunk!

A közlemény idézi Suhajda Szilárd hegymászót, aki rosszulléte miatt, valamint egészsége, illetve az expedíció sikere érdekében döntött úgy május 24-én, szerda reggel, hogy visszafordul. A hegymászó hangsúlyozta: “tudom, hogy az elmúlt két hónapban voltak pillanatok, amikor sok erőt és segítséget tudtam neki adni, ezért nehéz most idelent! Ott lenne a helyem!”

Fotó: everestexpedicio.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik