Sport

Élete legnagyobb győzelmét aratta az amerikai bringás a Girón

Az amerikai Tejay van Garderen nyerte a centenáriumi Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 18., csütörtöki szakaszát, míg az összetettben élen álló holland Tom Dumoulin a kilencedik helyen zárt.

A Moena és Ortisei közötti 137 kilométeres szakaszon öt hegy várt a mezőnyre, az utolsón a befutóval. A szakaszgyőztes Van Garderen sprintbefutóban utasította maga mögé szökevénytársát, a spanyol Mikel Landát.

Ez volt van Garderen első szakaszgyőzelme háromhetes versenyen.

Az már csak a hab a tortán, hogy amerikai versenyző legutóbb 1988-ban nyert hegyi szakaszt a Girón. Andy Hampsten Selvinóban diadalmaskodott.

Az összetettben továbbra is az élen álló Dumoulin, valamint a második és harmadik helyen őt követő Nairo Quintana, illetve Vincenzo Nibali a hajrában csak egymásra figyelt és együtt ért a célba. A szakaszon harmadik helyezett, összetettben negyedik francia Thibaut Pinot 58 másodpercet dolgozott le a hátrányából.

A vasárnapig tartó viadal pénteki napján a San Candido és Piancavallo közötti 191 kilométeres szakasz vár a mezőnyre, ismét hegyi befutóval. (Fotó: Europress/AFP/Luk Benies)

Eredmény – 18. szakasz, Moena-Ortisei, 137 km

1. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing) 3:54:04 óra
2. Mikel Landa (spanyol, Sky) azonos idővel
3. Thibaut Pinot (francia, FDJ) 8 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 80:00:48 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 31 mp h.
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain) 1:12 perc h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik