Sport

Úszás: Szívszaggató, hogy mekkora a baj a sportágban

Nemrég mi is beszámoltunk Bienerth Gusztáv furcsa döntéséről, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nem jelölte Csurka Gergelyt a FINA médiabizottságába, aki emiatt lemondott a MÚSZ sajtófőnökségéről.

A Gyárfás-éra utolsó képviselője 2014 óta töltötte be a posztot, a nemzetközi szövetségben pedig 2010 óta tevékenykedik. Csurka a 24.hu-nak úgy nyilatkozott:

A mai napon Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatójával sikerült telefonon kapcsolatot teremteni, aki megerősítette, hogy a jelölésem a megadott határidőre nem érkezett meg. Furcsa módon az orosz Natalja Taraszova – bizottság megjelölése nélkül -, Magyarországról történő jelölésére volt igénye az elnök úrnak, rám nem. Lehet, velem van a probléma.

Kedden délután Facebook-oldalán posztolt a médiamunkás, úgy fogalmazott:

Engem ugyan nagyon bánt mindaz, ami történt, de a föld nem állt meg forogni, és szerencsére az úszók sem fognak gyengébben úszni amiatt, hogy már nem vagyok a MÚSZ-nál, és nem leszek benne a FINA Médiabizottságban. Ez ma még hír, holnap már nem lesz az.

Sokkal szívszaggatóbb, hogy mekkora a baj a sportágban, ami iszonyatos módon látszott vasárnap is. Ilyen leszavazást a mai sportági közgyűléseken nem igazán lehet látni: amíg nyílt volt a szavazás, átmentek a javaslatok, részben azért, mert bevett módszer lett a döntések lebegtetése által kreált állandó fenyegetettség érzése (kézisek, focisták: ismerős?)… Ám amint titkos lett a szavazás, bukik a MÚSZ-elnök által felkért főpolgármester-helyettes az elnökségi tagságért, a titkos szavazáson mindössze 25 százalékot kap az általa előterjesztett az alapszabály-módosítás (75 helyett), bukik a vezető üzletemberekre épített felügyelő-bizottsági koncepció, közben a mélyben egyre súlyosabban tombol az elégedetlenség…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik