Sport

Jelentős előnyt szerzett a Veszprém a bajnoki döntő visszavágójára

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 23-17-re legyőzte a MOL-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda NB I döntőjének szombati, első mérkőzésén.

A Szeged gyorsan ellépett két góllal, és mivel jól védekezett, a veszprémiek először négy és fél perc elteltével találtak be. A játék képe nem változott, ezért a hazai közönségtől ezen a meccsen búcsúzó Javier Sabaté vezetőedző már a tizedik percben időt kért (1-4). Mindkét kapus nagy bravúrokat mutatott be, ám mivel a címvédő veszprémiek támadásban továbbra is sokat hibáztak, trénerüknek a második időkérésével is szokatlanul korán élnie kellett (4-8).

José Manuel Sierra néhány percen belül háromszor is kivédte a svéd beálló, Andreas Nilsson közeli lövését, a házigazdák nyolc percen keresztül nem szereztek gólt ebben az időszakban. Mikler Roland védéseivel, Lékai Máté hatékony vezérletével a hajrában gyors akciók végén szerzett gólokkal csökkentette hátrányát a 24-szeres bajnok Veszprém, így a szünetben kettő volt a különbség (8-10).

Jól kezdték a második felvonást a házigazdák (11-11), és bár a Szeged rendezte sorait, a 44. percben Lékai találatával először vezetett a Veszprém (14-13), amely ettől még inkább lendületbe került (18-14). A frissen beállt Blaz Blagotinsek és Dragan Gajic játékából sokat profitált a címvédő, amely a hajrában fölényben kézilabdázott és hat góllal nyert.

A visszavágót szerdán, 18 órától rendezik Szegeden. Amennyiben a csongrádiak győzni tudnak, elsőként a gólkülönbség, aztán az idegenben lőtt több gól dönt, végső esetben pedig hétméteresekkel dől el a párharc.

Eredmény – Kézilabda, férfi NB I, döntő, 1. mérkőzés

Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 23-17 (8-10)
a legeredményesebb játékosok: Gajic, Lékai 4-4, Ugalde, Palmarsson, Nagy L. 3-3, illetve Bodó 5, Källman, Balogh Zs. 4-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik