Sport

Kómába esett Széles Sándor, Gyurta Dani korábbi edzője

A Nemzeti Sport úgy értesült, miután Széles Sándor sehol sem kapott munkát a magyar úszósportban, elkeseredésében újra a pohár után nyúlt. Március elején elesett, s bár a kórházba szállításakor még magánál volt, a vizsgálóban is kommunikált az egészségügyi személyzettel, ám hirtelen elájult, és azóta nem is tért magához, hetek óta kómában fekszik.

Széles először 2015-ben indult drasztikus fogyásnak, majd Kazanyban, a világbajnokságon lett rosszul, súlyos állapotban haza kellet hozni őt. Még abban az évben, októberben írtuk először, hogy talán jobban van és 2016 tavaszán, miután 12 kilót hízott úgy tűnt,valóban sikerült talpra állnia.

A szakember és Gyurta Dániel útjai októberben váltak el, majd Széles Sándor februárban még arról beszélt, hogy tavasszal úszóműhelyt indít, és erről egyeztetett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, valamint Dr. Sós Csaba szövetségi kapitánnyal  is.

Széles Sándor 61 éves. Gyurta Dani olimpiai ezüstje, aranya, világ- és Európa-bajnoki címei mellett Risztov Éva londoni elsőségéhez is jelentősen hozzájárult. Állj talpra mester!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik