Sport

Kozák Danuta és Csipes Tamara sincs a csapatban

Mindkét riói olimpiai bajnok kajakosunk anyai örömök elé néz, így érthető okokból egyikük sem tagja a szegedi világkupán rajthoz álló válogatott keretnek.

Miután az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint a négyes tagjaként Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamara anyai örömök elé néz, női kajakban több lehetőség adódott a fiatalabb versenyzők előtt. Ezzel leginkább Takács Tamara élt. Ő Szegeden 500 méter egyesben és a négyesben is indulhat majd, valamint a váltónak is tagja lesz. Egyetlen kérdés maradt csak a csapat összetételével kapcsolatban, Szabó Gabriella ugyanis gégegyulladással bajlódik. Szerdáig várunk, s ha az orvosai úgy látják, akkor mást nevezünk a helyére párosban és négyesben. Nem érmekben gondolkodom. Nagyon fontos verseny lesz a Maty-éri világkupa, de nem érmekben gondolkodom. Nem most kell csúcsformában lenni, ezért csak azt szeretném látni, hogy a mieink versenyképesek a nemzetközi mezőnyben is. Az idei csúcsverseny majd az augusztusi világbajnokság lesz

– mondta a jövő heti szegedi világkupa versennyel kapcsolatban Hüttner Csaba szövetségi kapitány kedd reggel, az M4 Sport Sportreggeli című adásában.

A szakember a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölte ki a válogatottat. Szegeden minden számban két hazai egység áll rajthoz.

A férfiaknál a szintén kajakos Kopasz Bálintot emelte ki Hüttner Csaba, aki állítja, a tavalyi Eb-n bronzérmes algyői versenyző olyan személyiség, aki alkalmas arra, hogy hosszú távon “elvigye” az egyes számot, és ő erre is összpontosít.

A magyar kajak-kenu válogatott a szegedi vk-ra:

A jövő heti, magyarországi vk-versenyre csaknem 70 nemzet több mint 1000 sportolóját várják. A hagyományos rivális nagy kajaknemzetek (Németország, Oroszország, Ausztrália, Portugália vagy Spanyolország) mellett olyan országok versenyzői is vízre szállnak, mint Uruguay, Mozambik, Namíbia vagy Irán.

A magyar válogatott keret:

férfi kajak:
K-1    200 m: Horváth Bence, Birkás Balázs
K-1    500 m: Kopasz Bálint, Bárdfalvi Márk
K-1 1000 m: Kopasz, Németh Viktor Máté
K-2    500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert
K-2 1000 m: Doba Richárd Alfréd, Gacsal Ákos; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi
K-4    500 m: Tóth D., Noé Zsombor József, Kulifai, Mozgi Milán; Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Bán Kristóf

női kajak:
K-1    200 m: Vad Ninetta, Lucz Dóra
K-1    500 m: Takács Tamara, Vad
K-1    1000 m: Bodonyi Dóra, Bordács Blanka
K-2    200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes; Kiss Blanka,    Malcsiner Eszter
K-2    500 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina; Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra
K-4    500 m: Szabó G., Takács T., Fazekas-Zur, Vad; Racskó, Malcsiner, Szabó Á., Szénási Zsófia

férfi kenu:
C-1    200 m: Hajdu Jonatán, Lantos Ádám
C-1    1000 m: Kiss Tamás, Vasbányai Henrik
C-2    500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám; Vasbányai, Varga Dávid
C-2    1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert; Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs

női kenu:
C-1    200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett
C-1    500 m: Balla Virág, Takács K.
C-2    200 m: Bonyai Regina, Molnár Rebeka; Kaszás Klaudia Kata, Kisbán Zsófia
C-2    500 m: Balla, Takács K.; Lakatos, Molnár Csenge

váltók:
C-1    3000 m: Kiss Tamás, Lakatos Zsanett
K-1    3000 m: Kopasz Bálint, Takács Tamara

Ajánlott videó

Olvasói sztorik