Sport

Olasz házaspár lett az első, amely megmászta a világ összes nyolcezresét

Felért csütörtökön az Annapurna csúcsára Romano Benet és Nives Meroi, így a két olasz hegymászó lett az első házaspár, amely feljutott a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegyére.

Az 55 éves Meroi és ugyanilyen idős férje nepáli idő szerint reggel 9-kor ért fel az Annapurna 8091 méter magas csúcsára – írja az MTI. A hegyet – csakúgy, mint a másik tizenhármat – oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül mászták meg. A csúcstámadást 7200 méterről indították az Annapurnán, amelyet az úgynevezett francia úton hódítottak meg. Ez az útvonal az Annapurnán elsőként sikerrel járt, 1950-es francia expedícióról kapta a nevét.

Ez volt a legnehezebb mászásunk, de egyben a legszebb is

– mondta az olasz napilap által idézett nővérének Nives Meroi.

A 8611 méter magas K2 mellett az Annapurnát tartják a legnehezebben megmászhatónak és a legveszélyesebbnek a nyolcezresek között. Utánuk a világ legmagasabb hegye, a 8848 – más mérések szerint 8850 – méteres Mount Everest következik.

Romano Benet és felesége előtt eddig mindössze 34 hegymászónak sikerült megmásznia mind a 14 nyolcezer méter feletti csúcsot, és csak hozzávetőleg a fele mászott oxigénpalack nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik