Sport

A MÚSZ-elnök passzív-agresszív közleménnyel reagált a vádakra

Herczog Mária nemrég nyilvánosan hazudtolta meg a Magyar Úszó Szövetség elnökét, a 24.hu által készített interjúban elhangzottak kapcsán.

A gyermekvédelemmel foglalkozó szociológus szerint a sportvezető nem tesz eleget a legkisebb úszókat illető óvintézkedések terén.

Bienerth Gusztávnak Tóth István is nekiment, a szentendrei úszóklub elnöke két kérdéssort juttatott el a MÚSZ elnökének, többek közt az alábbi dolgokra volt kíváncsi:

  • Igaz-e az, hogy évek óta szorosabb kapcsolatot ápol az egyik beosztottjával?
  • A beosztottjával ápolt esetleges szorosabb kapcsolata, nem jelent –e újabb botrányt a sportágunk a MÚSZ számára?
  • Igaz-e, hogy az Ön segítségét kérő „szalmaszálon kapaszkodó” Széles Sándor sikeres mesteredzőnket magához kérette és a megbeszélésen megalázta, földbe tiporta, ahelyett, hogy az egyik legsikeresebb edzőnkön segített volna?
  • Igaz-e, hogy nincsenek vezetési okmányai a MÚSZ-nak?
  • Igaz-e, hogy utasítására a MÚSZ vezetői nem mutathatják meg a tagegyesületi képviselők számára a valós gazdasági, pénzügyi adatokat?

A MÚSZ-elnök sajtóközleményben reagált, az írást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

A Magyar Úszó Szövetség május 21-én közgyűlést tart, amely – úgy tűnik – jónéhányakat a MÚSZ elnöke, Elnöksége és a MÚSZ tagszervezetei, sportolói és dolgozói elleni támadásokra sarkall.

 

Az elmúlt napokban több platformon is az eddigi nézőszámában és eredményeiben is legsikeresebb Országos Bajnokságot követően a hazai rendezésű FINA Világbajnokságra készülő közösségünket érte elvtelen, néha arctalan támadás olyan emberek részéről, akik korábban tehettek volna szeretett sportágunk fejlődéséért.

 

Legutóbb, a korábban az elnöki tisztért is versenyben lévő, majd ott alulmaradó Hornyák Viktor már a zaklatás fogalmát is kimerítő írásai után most a szintén elnöki ambíciókat dédelgető Tóth István írt a fair play szabályait megkerülve, egyből a sajtónak címezve vádaskodásokkal, méltóságon aluli gondolatokkal és magánéleti célzatú kérdésekkel egy vádiratot, amely nemcsak rosszindulatú, de felveti a jogi válasz lehetőségét is. Ráadásul él a gyanú, hogy a kérdéssorok és a korábbi médiatámadások is valaki más kezéből indultak el.

 

Csak reméljük, hogy a nemtelen támadások nem azt a célt szolgálják, hogy elfedjék egy folyamatban lévő átvilágítás majdani megállapításait.

 

Az indulatosan támadó Tóth István szándéka egyértelmű, hiszen arra is javaslatot tett, hogy a közgyűlésen, amelyen új elnökségi tagokat is választanak majd, Gyárfás Tamás korábbi elnököt válasszák örökös tiszteletbeli elnöknek.

 

A MÚSZ elnöke és munkatársai a korábbi gyakorlattal ellentétben transzparens, átlátható módon gazdálkodnak az állami és szponzori pénzekkel, amelyek összegei ráadásul nőttek az elmúlt három hónapban. Az Elnökség nem titkol semmit, minden adat nyilvános. Ha akar, Tóth István is választ kaphatott volna kérdéseire.

 

Azonban övön aluli ütésváltásba nem kíván sem a MÚSZ, sem tagszervezetei belemenni. Ahogy eddig is, ezután is teljes mellszélességgel állunk a sajtó és a nyilvánosság elé.

 

Sportbaráti üdvözlettel

Dr Bienerth Gusztáv

MÚSZ elnök

Ajánlott videó

Olvasói sztorik