Sport

Elsírta magát a sajtótájékoztatón a Vardar egyik legjobbja

Hihetetlen meccsen nyerte meg a Bajnokok Ligáját vasárnap este a Győr. Az ünneplés után sajtótájékoztatót tartottak a főszereplők, melyen Anja Althaus úgy nyilatkozott:

Hihetetlen meccs volt. Az egész női kézilabda számára remek reklám, csodás hangulattal, magas színvonalú játékkal. Kikaptunk, de ilyen a sport. Túl sok könnyű labdát ajándékoztunk az ellenfélnek, mégsem hibáztathatjuk magunkat, mert végig küzdöttünk, egy pillanatig sem adtuk fel. Mindent megtettünk a győzelemért, de a győri csapat egy góllal jobb volt, és ehhez gratulálnunk kell. Számomra nagyon érzelmes pillanat ez

-mondta Althaus az NSO szerint, majd eltört nála a mécses, de folytatta:

Nekem itt a vége… Ezzel kell lelépnem a kézilabda színpadáról. Köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, a sok élményt. Emlékezetes pillanat ez… Tudjátok…

A 34 éves beálló három szezont húzott le Macedóniában, korábban a Viborgban játszott, a dánokkal 2009-ben nyerte meg a BL-t.

A vasárnapi meccsen főleg a rendes játékidő hajrájában villogott a német játékos, 4 gólt szerzett az 50. perc után, összesen 6-ig jutott. A finálé legeredményesebb játékosa Görbicz Anita lett 7 találattal.

Eredmény – Női kézilabda Bajnokok Ligája, döntő

Győri Audi ETO KC – Vardar Skopje 31-30 (15-12) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Görbicz 7, Groot, Mörk 6-6, Amorim, Tomori 3-3, Bódi, Broch, Knedlikova 2-2, illetve Lacrabere, Althaus 6-6, Penezic, Radicevic, Lekic 4-4, Mavsar 3, Herrem 2, Lazovic 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik