Sport

A címvédőt kiütő Vardar lesz a Győr ellenfele a BL-döntőben

A női kézilabda Bajnokok Ligája második elődöntőjében a címvédő CSM Bucuresti és a Vardar Szkopje csapott össze.

Repülőrajtot vettek a macedónok, hiszen 7-1-re elhúztak, Andrea Penezic és Jovanka Radicsevics villogtak a meccs elején.

A 20. percben 18-8-at mutatott az eredményjelző, kétszer is időt kért a román csapat mestere, de ez sem segített a címvédőn.

Sanja Damjanovics már a 20. Vardar-gólt lőtte a 25. percben, úgy tűnt ez az elődöntő még hamarabb eldől, mint a Győré.

Az első játékrész végén zsinórban három gólt szerzett a Bukarest, de csodát kellett volna tennie a döntőbe jutáshoz.

Carmen Martín labdaszerzés után köszönt be a 30. perc legvégén, Tatjana Khmyrova piros lapot kapott, amiért buktatta a spanyol szélsőt. A videóbíró sietett a játékvezetők segítségére ennél az esetnél.

Emberhátrányban is eredményes volt a Vardar a második félidő elején, Amandine Leynaud pedig nagyszerű védéseket mutatott be hátul.

Jovanka Radicsevics bravúros gólja után visszaállt a 10 gólos különbség a két csapat között. Gnonsiane Niombla szép csele után lett 20-27 a 40. percben, három román gól után kért időt a Vardar vezetőedzője.

Nem sikerült felzárkóznia a Bukarestnek, sőt, Radicsevics újabb góljának köszönhetően 21-31 volt az állás.

Tíz perccel a vége előtt héttel mentek a macedónok. Per Johansson ráadásul góltól fosztotta meg csapatát rosszul időzített időkérése miatt.

38-33-ra nyert a Vardar, így a macedónok csapnak össze a Győrrel a fináléban.

Bajnokok Ligája, elődöntő, végeredmények:

Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) – Győri Audi ETO KC 20-26 (9-12)

A Győr gólszerzői: Görbicz 9, Groot 5, Amorim 4, Broch 3, Bódi 2, Tomori, Mörk, Hársfalvi 1-1

CSM Bucuresti (román) – Vardar Szkopje (macedón) 33-38 (13-21)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik