Sport

Novak Djokovic mindenkit kirúgott maga mellől

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 05. 05. 14:13

A korábbi világelső maga jelentette be, hogy megválik a jelenlegi edzői stábjától: Marian Vajda edzőtől, Gebhard Phil Gritsch erőnléti edzőtől és Miljan Amanovic fizioterapeutától. Mint írta, a segítségük nélkül biztosan nem lett volna olyan sikeres.

Nem volt könnyű döntés, de mindannyian úgy éreztük, hogy váltásra van szükségünk. Büszke és hálás vagyok a kapcsolatunkra, amely egy szétszakíthatatlan kötelékre, egymás közös elismerésére és megértésre épült. Ők a családom, és ez soha nem fog megváltozni

– írta közleményében a világranglistán második szerb.

Djokovic nem akarja elkapkodni a döntést azzal kapcsolatban, hogy kivel dolgozik tovább, így a jövő héten rajtoló Madrid Opennek szólóban vág neki. Azt mondta, régóta utazik már tornáról tornára, tudja, hogyan készüljön fel.

Novak Djokovic hullámvölgybe került az utóbbi évek sikerei után. Az előző szezont még nagyszerűen kezdte, de a Roland Garros megnyerése után (amivel meglett a karrier Grand Slamje) lejtmenetbe került. A télen aztán szakított Boris Beckerrel is, pedig elég sikeres munkakapcsolat volt köztük. Becker aggodalmát fejezte ki, hogy Djokovic akkor már egy jó fél éve nem hajtott rendesen az edzéseken.

Ebben az évben a szerbnek volt egy tornagyőzelme Katarban, azóta azonban öt tornán a negyeddöntőből sem tudott továbblépni. Az év első Grand Slamjén már a második fordulóban kikapott.

Fotó: Europress/AFP/Yann Coatsaliou

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2017. október 5.
Legényné Balogh Ágota tanítónõ, történelemtanár órát tart másodikos osztályában, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában 2017. október 5-én, a pedagógusok világnapján.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.