Sport

Mutatjuk Deutsch Tamás vadi új sportközpontját

Szerdán jelentették be, hogy a Sagra Építész Kft. nyerte azt az építészeti tervpályázatot, amelyet a 2019-es Maccabi Európa Játékok központi helyszínéül szolgáló Kerepesi úti Sportparkra írtak ki.

A tervpályázatot a Magyar Testgyakorlók Köre írta ki a győztest maga a klubelnök, Deutsch Tamás jelentette be. A pályaművek díjazására és azok megvételére az MTK 33 millió forintot fordíthatott.

A 2019-es Maccabi Európa Játékok kszervezésére a kormány korábban 2.1 milliárd forintot ígért, és az is eldőlt, hogy a sportesemény miatt veszi meg az állam az egykori gumigyár Kerepesi úton álló telkét

Az építészfórum már fel is tette a Michelin gumigyár helyén létesítendő 20 hektáros, több csarnokból és szabadtéri pályából álló sportpark első látványfotóját (lásd fent).  Az építkezés a tervek szerint 2017 őszén indul el, és várhatóan 2018 végére készül el.

A Maccabi Játékok után az MTK Budapest, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club utánpótláskorú sportolói veszik birtokukba a létesítményeket, de ezen kívül a Makkabi Európa Játékokat rendező konzorcium harmadik szereplője, a Mazsihisz is használja majd közösségi rendezvényeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik