Sport

Kettős győzelemmel jutott a BL négyes döntőjébe a Veszprém

A tavalyi döntős Telekom Veszprém hazai pályán háromgólos előnybe került a Montpellier elleni a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében (26-23), vasárnap pedig idegenben szerette volna kiharcolni a négyes döntőbe jutást. Ugyanakkor a Montpellier rendkívül nehéz ellenfél hazai pályán.

Nagy küzdelem jellemezte a mérkőzés elejét, majd a franciák előnybe kerültek, többször is három góllal vezettek, a félidő végére pedig négy találatra nőtt a különbség. 15-11-es hátrányban mentek szünetre Nagy Lászlóék.

A második félidő is francia góllal indult, Ugalde találata azonban mintha felrázta volna a veszprémieket, a Montpellier is tanácstalanná vált, Iváncsik így egyenlített a 37. percben (17-17). Marguc már a magyar együttesnek szerzett vezetést. A második félidőre becserélt Alilovic is fontos védésekkel segítette a csapatot, amely innentől kezdve a meccs végéig vezetett. Az utolsó szűk öt percben még Miklernek is volt egy kivédett hetese. Végül 30-25-re nyert a magyar csapat (a második félidőt 19-10-re nyerte a Veszprém!), kettős győzelemmel jutott be a BL négyes döntőjébe. Palmarsson 7 gólt szerzett, ő volt a legeredményesebb veszprémi.

A macedón Vardar Szkopje, a spanyol Barcelona és a francia Paris Saint-Germain lesz ott még ott a kölni Final Fourban. A párizsiak a Szegedet búcsúztatták a negyeddöntőben. Az elődöntő párosításait kedden sorsolják. A négyes döntőt június első hétvégéjén rendezik Kölnben. (Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Montpellier HB (francia)-Telekom Veszprém 25-30 (15-11)

a Veszprém gólszerzői: Palmarsson 7, Gajic 5, Nilsson, Nagy L. 4-4, Ugalde 3, Marguc, Sulic, Lékai 2-2, Iváncsik G. 1

Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 56-48-as összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik