Sport

Pár éve még mindenki őket verte el, most a legjobbak között vannak

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 04. 29. 07:00

Korábban a témában:

Pénteken Dél-Korea megcsinálta azt, amire a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt csak nagyon kevesen számítottak: az Ukrajna elleni, rávezetésekkel eldőlt mérkőzésen kiharcolták a feljutást az A csoportba.

Története során először játszik majd az elitben az ázsiai együttes.

Elég nagy eredmény ez egy olyan válogatott esetében, amely először 1979-ben játszott világbajnokságon, 1986-tól pedig rendszeresen. És a legjobb eredményük eddig a másodosztály ötödik helye volt, azaz hogy nem estek ki.

Így jutottak fel a koreaiak:

Az új időszámítás 2014-ben kezdődött a csapat számára, akkor Dél-Korea rendezte a divízió I/A-s vb-t, és ne szépítsük, lebőgtek hazai pályán. Mind az öt mérkőzésüket elveszítették, mínusz 20-as gólkülönbséggel estek ki a harmadosztályba.

Elég nagy, de még időben érkezett pofon volt ez a hokisok számára a 2018-as téli olimpia előtt, amit Pjongcsangban rendeznek. A sportági vezetés belátta, hogy valamit sürgősen tenni kell, ha el akarják kerülni a nagy égést, igaz Kanadával, Csehországgal és Svájccal lesznek egy csoportban, szóval fel van adva nekik a lecke.

Ekkor került a képbe Kim Paek, a válogatott mostani szövetségi kapitánya.

Fotó: Europress

Paek Szöulban született, de még csak egy éves volt, amikor Kanadába költözött a családja. Torontóban kezdett el hokizni, jobb helyet pedig nem is nagyon lehetne elképzelni a jégkorong alapjainak elsajátításához. A védő el is jutott az NHL-ig, ő volt a liga első dél-korai származású játékosa. Kétszer nyert Stanley Kupát a legendás Pittsburgh Penguins tagjaként Mario Lemieux-vel és Járomir Jágrrel. A világ legerősebb bajnokságában öt szezon jutott neki, 244 mérkőzésen 39 pontja volt. A kanadai válogatottban is játszott 48 mérkőzésen.

Alacsonyabb észak-amerikai bajnokságokban folytatta az 1994-95-ös NHL-szezon után, majd 2003-ban visszavonult és edző lett. Vezetőedző volt Orlandóban, aztán másodedző a St. Edward High csapatánál, 2005-től kezdve pedig az AHL-es Grand Rapids szakmai stábjába került. Ez az együttes az NHL egyik legsikeresebb franchise-ának, a Detroit Red Wingsnek a farmcsapata, amely 2013-ban meg is nyerte a Calder Kupát, az AHL bajnoki címét.

Paek maradt még egy szezont, majd 2014 nyarán hazatért, hogy sportigazgatóként és szövetségi kapitányként rendbe tegye a dél-koreai jégkorongot.

A kanadai CBC-nek nyilatkozva elmondta, a felfogással kezdte.

Minden mérkőzésen nyerni akarunk. Miért játszol egyáltalán, ha azt hiszed, hogy ki fogsz kapni?

A győztes mentalitás nagyon sokat számít, de nem lehet egyik napról a másikra felépíteni egy jó csapatot. Paek azonban bevetett mindent, kapcsolatait kihasználva például NHL-es sztárok utaztak ki Dél-Koreába, hogy az edzéseken segítsék a játékosok fejlődését, megmutassák nekik a technikai apróságokat.

Dél-Koreában csak 2500 regisztrált hokis van, azaz nem túl nagy a merítési lehetőség, úgyhogy honosítottak pár kanadai és amerikai játékost, akik már egy ideje Ázsiában játszottak. Persze ez a divízió I-es mezőnyben nem annyira meglepő, a magyar válogatottban is vannak honosított játékosok, a kazahok pedig például öt kanadaival álltak fel emberelőnyben.

Fotó: Europress

A honosított játékosokkal sikerült a koreaiaknak kiharcolni 2015-ben a feljutást a divízió I/A-ba, Michael Swift volt például a torna legponterősebb játékosa, neki AHL-es tapasztalata van. A kapusuk, Matt Dalton pedig megjárta a KHL-t is, vele egy külön cikkben foglalkoztunk egy sportági érdekesség miatt. De a dél-korai játékosok fel tudtak hozzájuk nőni teljesítményben, tehát nem csak a honosítottak szállítják a sikereket.

Tavaly Dél-Korea magabiztos játékkal maradt bent világbajnokságok másodosztályában, ráadásul külön elégtétel lehetett számukra, hogy 3-0-ra legyőzték a később a harmadosztályba süllyedő Japánt, ezzel is bizonyítva, hogy jelenleg ők az első számú ázsiai csapat. Most pedig bravúrok sorát érték el a kijevi divízió I/A-s tornán: a lengyelek legyőzése még nem volt akkora szenzáció, utána a kazahok 5-2-es kiütése annál inkább, majd a magyar csapat ellen is nyertek 3-1-re.

A két A csoportból kieső válogatottat is megverték, ami hatalmas bravúr ezen a szinten.

Bár jött egy méretes pofon Ausztria ellen, az ukránok legyőzése végül meghozta a várva várt sikert, azaz a második helyet és a feljutást.

Fotó: Europress

Dél-Korea egyébként nem játszik kifejezetten jól, sok a pontatlanság, emberelőnyös játékuk szinte nincs, elég tanácstalanok voltak ellenünk is fórban. És még ez is belefér, mert közben remekül korcsolyáznak, és ami a legfontosabb, hogy a kevés helyzetük ellenére elég hatékonyak a kapu előtt öt az öt ellen. Sokáig a leghatékonyabbak voltak a mostani mezőnyben, Ausztria végül megelőzte őket ebben a mutatóban. Paek sem a levegőbe beszélt, tényleg elhiszik, hogy bárkit legyőzhetnek, a kazahok és mi is vezettünk ellenük, mégis ők ünnepeltek a végén.

A mostani divízió I/A nem volt a legszínvonalasabb a vb-k történetében, viszont rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, a nyeretlenül kieső ukránokkal is mindenki megszenvedett. Dél-Korea azonban nagyon fegyelmezett volt végig, Paek kapitány tökéletesen felkészítette csapatát, ez pedig ebben az évben elég volt a feljutáshoz. Még, ha nem is A csoportos kaliberű még ez a koreai társaság.

De ez most senkit sem érdekel, mert 2018 így is a dél-koreai hoki éve lesz, elitvilágbajnoksággal és téli olimpiai szerepléssel együtt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. május 17.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.