Élő Sport

Hoki-vb: kikaptunk Dél-Koreától is, messze kerültünk a feljutástól

Az Ukrajna elleni siker, valamint az Ausztria elleni fájó vereség után kedd délután a hibátlan Dél-Korea ellen lépett jégre a magyar jégkorong-válogatott a Kijevben zajló divízió 1/A világbajnokságon.

Vas János sajnos sérülés miatt nem volt bevethető, míg a kapuban változtatott a kapitány, Rajna helyett Bálizs őrizte a ketrecet.

Jól kezdtük a mérkőzést, voltak lövéseink, utána viszont sokat játszottunk emberhátrányban, de sikerült kivédekezni ezeket a szituációkat. A középső játékrészben kettős emberelőnyből sikerült betalálni Kóger révén, majd Galló kapuvasa után majdnem növeltük is az előnyt.

A második 20 perc végén üresen hagytuk az egyik koreait a kapu előtt, ő pedig kiegyenlített. A harmadik harmad első felében egy nagyon szerencsés góllal már náluk volt az előny, sajnos Bálizs alaposan bevédte a rövidre tartó korongot. A koreaiak jól védekeztek, az utolsó öt percre fordulva pedig bevertek egy kontrát, amellyel el is döntötték a meccset.

A feljutásról ezzel lassan lemondhatunk, Lengyelország ellen csütörtökön muszáj nyerni, hogy nem kerüljünk nagy bajba.

Eredmény – Jégkorong, divízió 1/A világbajnokság, Kijev, 3. forduló

Magyarország – Dél-Korea 1-3 (0-0, 1-1, 0-2)
Gólszerző: 
Kóger (23:45 kettős ee.) ill. Kim Ki Sung (35:43), Shin Shang Hoon (46:31), Shin Shang Woo (55:13)

Kaptunk még egyet, vereség lett a vége

Az utolsó öt percre fordulva egy kontrát kíméletlenül kihasznált Shin Shang Woo, amellyel el is döntötte a meccset (1-3). 3:51-el a vége előnyt emberelőnybe kerültünk, le is hozta a kapust Chernomaz kapitány, de Dalton kapuját nem sikerült bevenni. Bálizs maradt a kispadon az utolsó szűk két percre is, de ez már nem osztott, nem szorzott. Kikaptunk 3-1-re.

Örülhetünk, hogy nem nőtt a hátrányunk

Dansereau tört kapura egy jó indítás után, de Young akasztotta, így emberelőnybe kerültünk. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, de vagy pontatlanok voltunk, vagy a blokk hárított. Egy kiugró koreai majdnem beverte a harmadikat, de megúsztuk. Utána nem sokkal megint Bálizs védésére volt szükség, hogy meccsben maradjunk, majd kihagyták a kihagyhatatlant.

Már vezet Dél-Korea

Az emberhátrány után éledeztünk, de gólhátrányba kerültünk. Egy veszélytelennek tűnő Shin Shang Hoon lövést bevédett Bálizs a rövid saroknál (1-2). Innen nagyon nehéz lesz, mert a koreaiak remekül védekeznek, és abból kontráznak. Nagy Krisztián újabb kiállítása után az emberelőnyt nem támadták túl, inkább ölték az időt.

Újabb kivédekezett emberhátrány

Igazán nagy helyzetig el sem jutottak abban az 57 másodpercben, de rögtön utána megint emberhátrányba kerültünk, ezúttal Stipsicz ült ki. A hátrány elején volt egy kis zavar a kapunk előtt, de utána többször is kiütöttük a harmadból, így ezt is kivédekeztük.

Kiegyenlített Dél-Korea!

A kapu mögül az üresen hagyott Kim Ki Sung elé került a korong, aki közelről belőtte (1-1). 3 perc és 45 másodperccel a vége előtt ismét emberelőnybe kerültünk, Wehrs és Szirányi is lőhetett a kék vonalról, majd Galló egyéni akcióval veszélyeztetett, de a gól elmaradt. Egy perccel a harmad vége előtt Sagert ült ki a büntetőpadra ütésért, Bálizs két fontos védést is bemutatott, így egy percet megúsztunk ez előnyből.

Magyar kapuvas

Fokozta a nyomást az ellenfél, de a védők magabiztosan álltak a lábukon. Majdnem elmentünk két góllal, de Erdély remek korongszerzése után Galló a vasat találta el. Egy kis bizonytalanság után Csányi blokkolt kiválóan a kapunk előtt. Plante távoli bombáját magabiztosan fogta Bálizs öt perccel a harmad vége előtt.

Őrizzük az előnyt

A szimpla előny során is voltak lehetőségeink, de újabb gól nem esett. A taktikai utasítások betartva az előny birtokában nem rohant előre a csapat, inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A koreaiak előtt előnyt lövőhelyzet akadt, de az blokkolta az egyik magyar bekk.

Emberelőnyös góllal vezetünk!

Dansereau ütőjéről hiába került be a hálóba a korong, előtte már elmozdult a kapu, így a szabályoknak megfelelően nem ítéltek gólt egy perc játék után. Jó letámadás után Sagert lőtt egyet, de Dalton védett. Young kiállítása miatt megkaptunk az első előnyünket, majd a másodikat is, így 48 másodpercig kettős előnyben voltunk. Gyorsan ki is használtuk, Szirányi lövésébe Kóger ért bele (1-0). A szimpla előnyből még maradt 1 perc és 50 másodperc.

Inkább csak védekezünk, vége az első harmadnak

Négy perccel a harmad vége előtt megint emberhátrányba kerültünk, ezúttal Sagert ment ki. A Bálizs kapuja előtti területet jól őrizték a bekkek, de azért a magyar kapusnak kétszer is komolyat kellett védenie. A harmad utolsó két percében sikerült megtartani a korongot a sok emberhátrány után, de lövésre már nem maradt erőnk. Húsz perc játék után nincs gól.

Négy percig emberhátrányban, de kapott gól nélkül

Benk kiállítása miatt rögtön emberhátrányba kerültünk. Egy perc eltelt az előnyből, mire fel tudtak állni, de jött egy újabb kiállítás. Ezúttal Nagy Krisztián ment ki, így három másodpercig kettős hátrányban játszottunk. Benk visszatérése után is jöttek a blokkok, többször is sikerült kiütni a korongot a harmadból, így kivédekeztük az emberhátrányokat.

Komoly helyzet itt is, ott is

Galló előtt adódott komoly lehetőség, de sajnos nem tudta kapásból ellőni a középre tett korongot. Varga eladott korongja után ők is lövőhelyzetbe kerültek, de nem találták el a kaput. Egy ide-oda pattogó korong után Kim lőtt egy hatalmasat, de Bálizs a helyén volt.

Többet van nálunk a korong

Jól kezdtük a mérkőzést, Dalton kapuja előtt háromszor is veszélyes szituáció alakult ki, Előbb Varga, majd Wehrs lövését védte a kapus, Kóger pedig egy ízben az oldalhálót találta el. Bálizsnak eddig egyszer kellett hárítania.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik