Sport

Hoki-vb: jobban játszott Ausztriánál, mégis kikapott a magyar válogatott

Az Ukrajna elleni győzelem után hétfő este Ausztria ellen lépett jégre a magyar jégkorong-válogatott a Kijevben zajló divízió I/A világbajnokság második fordulójában.

Az osztrákok elleni találkozó rögtön egy Bartalis helyzettel kezdődött, utána viszont sajnos hátrányba kerültünk, ráadásul akkor, amikor emberelőnyben játszottunk. Kevesebb, mint négy perc telt el a mérkőzésből, amikor az emberhátrányban kilépő Raffl a rövid sarokba lőtt (0-1). A gólnál Wehrs rosszul védekezett, de a kapuban Rajna sem volt a helyzet magaslatán.

Hátrányban nagyobb sebességre kapcsoltunk, jöttek a lövések, amely annak is köszönhető, hogy hosszabb-rövidebb ideig kétszer is kettős emberelőnyben játszhattunk. A második ilyen lehetőséget Dansereau már kihasználta, miután okosan a rövid felsőbe lőtt Starkbaum mellett (1-1).

Az első harmad hátralévő részében is fölényben játszott nemzeti együttesünk, megvoltak a helyzetek, de ki is maradtak.

A középső játékrészben veszélyesen kezdett Ausztria, de a rohamokat megúsztuk. A meccs felénél ismét átvettük az irányítást, de Starkbaum eszén egyszer sem tudtunk túljárni. Így a kiegyenlítette második 20 perc után 1-1 állt az eredményjelzőn.

A záró felvonást majdnem góllal kezdtük Raffl hibája után, de Galló lövése nem volt elég pontos. Négy perc telt el a harmadból, amikor Sarauer kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, amelyet ki is használtak. Rajna hibába védett kétszer is hatalmasat, de Hofer a harmadikat be tudta ütni (1-2).

Pár minutummal később Szirányi ült ki a büntetőpadra, és ezt is könyörtelenül kihasználták. Egy újabb emberelőny alkalmával Heinrich szerzett gólt (1-3). Hat perccel a vége előtt Hári rontott ziccert, 2:34-el a vége előtt pedig lehozta a kapust Chernomaz kapitány. Lövésekig eljutottunk, de gólig nem, így vereség lett a vége.

40 éve nem tudjuk megverni őket tétmeccsen, ezt az átkot most sem sikerült megtörni.

Kedden a hibátlan mérleggel álló Dél-Korea lesz a mieink ellenfele.

Eredmény – Jégkorong, divízió 1/A világbajnokság, Kijev, 2. forduló

Magyarország – Ausztria 1-3 (1-1, 0-0, 0-2)
Gólszerző: Dansereau (6:23 ee.) ill. Raffl (3:49 eh.), Hofer (44.33 ee.), Heinrich (47:21 ee.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik