Sport

Újabb magyar úszó nevét ismerte meg a világ

Pénteken bődületes országos csúcsot úszott 100 gyorson egy 17 éves magyar srác, bizonyos Németh Nándor. 48,64-es idejével egycsapásra a világranglista 10. helyén találta magát.

No, még rajta is túltett bizonyos szempontból a junior Európa-bajnok Milák Kristóf (képünkön, fotó: MTI, Czeglédi Zsolt), aki Cseh Lászlót lehajrázva, 51.98-as, azaz a világranglista-7. legjobb idejével nyerte a 100 pillangót.

Jól megleptem magam ezzel az idővel… Most aztán szépen fel van adva a lecke, junior Eb, junior vb, a kettő közé meg bejön a felnőtt világbajnokság… Meglátjuk, érdemes-e egyéniben indulnom, mert váltóban számítanak rám. De nagyon örülök, hogy ez így sikerült

– mondta örömmel az érdiek úszója, aki ezzel az eredménnyel kivívta a budapesti világbajnokságon való indulás jogát is egyben.

A Hosszú Katinka folytatta embert próbáló mutatványát, szombaton is rajthoz állt, mint az öt egyéni számban. Ezúttal 200 gyorson és 50 háton tudott győzni. 100 pillangón Szilágyi Liliána mögött második, 50 mellen harmadik lett, nyolcszáz gyorson hatodik lett.

Végigúsztam mindent, volt olyan szám, ami már nagyon fájt, ez az utolsó nyolcszáz gyors különösen, de megéri, mert minden egyes ilyen szám a fejlődést szolgálja. Most le fogunk ülni, néhány dolgot átbeszélünk Shane-nel – a világbajnoki program még abszolúte nem végleges, a száz hát és a kétszáz vegyes például teljesen egybeesik, azaz nagyon észnél kell lenni, hogy végül mire esik a választásunk. A lényeg az, hogy jó úton járunk, rendben van a felkészülés

– értékelte a négy napot Hosszú katinka.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hosszú 17 számban rajthoz állt, az előfutamokkal és a döntőkkel együtt 9400 métert úszott versenyben négy nap alatt. Emellett az elképesztő terhelés mellet nyert azért összesen hat aranyéremet az ob-n, ami összességében a legjobb egyéni teljesítmény.

Akik szombaton legyőzték Hosszú Katinka, azok közül Kapás Boglárka 800 gyorson győztes ideje az ötödik az idei világranglistán (1500-on pedig vezeti a rangsort).

50 mellen ifjú Molnár Flóra nyert és egészen egyedi mesterhármast ért el, miután az 50 gyorsot és az 50 pillangót és behúzta korábban.

A Gyurta-testvérek ismét termelték az aranyakat. Dani az 50 mellet is behúzta, Gergely pedig 1500 gyorson végzett az élen.

Kétszáz gyorson a világbajnoki váltóhelyekért is folyó csatában Bernek Péter végzett az élen, így ő is a harmadik egyéni aranyérmét nyerte (400 gyors és 200 hát után), míg 50 háton az Eb-ezüstérmes, szintén Amerikában készülő villámember, Bohus Richárd diadalmaskodott.

Úszás, országos bajnokság, 4. nap, eredmények:

Férfiak
200m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1.48.54
1500m gyors: Gyurta Gergely (UTE) 15:05.12
50m hát: Bohus Richárd (Békéscsaba) 25.12
50m mell: Gyurta Dániel (UTE) 28.11
100m pillangó: Milák Kristóf (Érd) 51.98
4x100m vegyesváltó: Kőbánya SC 3:40.75 (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)

Nők
200m gyors: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:57.29
800m gyors: Kapás Boglárka (UTE) 8:24.76
50m hát: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 28.54
50m mell: Molnár Flóra (Miskolc) 32.12
100m pillangó: Szilágyi Liliána (Bp. Honvéd) 59.04
4x100m vegyesváltó: Győr 4:11.98 (Dobos Dorottya, Jakabos Zsuzsanna, Gyertyánffy Sára, Kovács Réka)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik