Sport

Úszó-ob bombameglepetés: Hosszú Katinka nem nyert semmit

Emlékezetes módon a 2016-os rövidpályás úszó országos bajnokságon Hosszú Katinka már háromszoros olimpiai bajnokként csak azt a számot nem nyerte meg, amiből kizárták – 50 gyors -, így nem sikerült a csúcsdöntés, nem nyerte meg mind a 17 egyéni számot (16 döntőből 16-ban diadalmaskodott végül).

Azért a rövidpályás csúcshalmozást citáltuk elő, mert Katinka se a 2016-os, se a 2015-ös 50 méteres medencében megrendezett bajnokságon nem állt rajtkőre, most viszont igen, ergo a debreceni közönség a tavaly novemberi éremhalmozást várhatta tőle ismét.

Ehelyett a háromszoros olimpiai bajnok ugyan az első nap mind az öt női versenyszámában rajtkőre állt, de egyetlen számban sem győzött – 200 mellen ezüstérmes, 1500 gyorson és 200 háton bronzérmes, 50 gyorson negyedikként zárt. Az erős számának számító 200 pillangón Jakabos Zsuzsa nyert 2:08,06-os idővel.

Hosszú nyolcadik lett itt, holott már a 2013-as világbajnokságon 2:05,59-el lett harmadik ebben a versenyszámban, most ennél tíz (!) másodperccel gyengébb időt úszott (2:15,77).

Katinka 2014-es országos bajnokságon állt utoljára nagymedencében rajtkőre. Azt a versenyt júliusban, a felkészülés hajrájában rendezték, akkor csúcsforma közeli állapotban volt, valamennyi versenyszámban úszott, nyolc aranyat nyert.

Most április közepe van, teljesen más a leterheltségi állapota, ahogy mondani szokták; edzésből érkezett a versenyre.

Katinka így szerdán maximum csak annak tudott örülni, hogy egy rajongója magára tetoválta az arcképét.

Ellenben a nap legjobban várt versenyszámában, a férfi 200 pillangón Kenderesi Tamásnak volt miért a levegőbe csapnia.

Az olimpiai bronzérme után a “sajtbureszes” beszólásról elhíresült úszónk a világ idei harmadik legjobb eredményével győzött úgy, hogy mögötte két ifjú trónkövetelő, Milák Kristóf és Tekauer Márk végzett dobogós helyen. Meglepetés itt is akadt, Cseh László némi meghökkenésre negyedik lett, igaz, a tavalyi világranglista-első ideje okán az ő csapattagságát nem fenyegette veszély.

Most nyertem a leggyorsabb idővel az országos bajnokságot, és erre a címemre vagyok a legbüszkébb a három közül. Korábban túledzettem magam, legyengült a szervezetem, elkaptam egy vírust, negyvenfokos lázam volt, minden erőm elment. Azelőtt úgy gondoltam, 1:53.9-es időt fogok itt úszni, ez kábé a világranglista első helye lenne most majdnem, de ennyi kihagyás után ennek az 1:54 végének is örülök

– nyilatkozta bizakodva Kenderesi.

Világranglista Top 10-es idővel győzött Bernek Péter 200 háton, míg 1500 gyorson a Kapás Boglárka mögött második Késely Ajna kiharcolta a vb-csapattagságot.

Gyurta Dániel 2:10-en belüli idővel húzta be a 200 mellet. Ez azért biztató, mert Rióban csak a csalódást keltő a hatodik helyen végzett előfutamában 2:11.28-as idővel – összesítésben csak a 17. lett -, aminél most majd másfél másodperccel gyorsabba szelte a vizet.  Így sem volt teljesen elégedett.

Tekintettel arra, hogy Rió után tartottam három hónap pihenőt, edzőt váltottam, elkezdtünk egy teljesen új módszer szerint dolgozni, mondhatom, hogy elégedett vagyok. Nagyon sok új dolgot tanultam, ami részben vissza is jött, viszont itt, az utolsó ötven egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, semmilyen szempontból, azaz mondhatom, nagyon sok van még ebben az úszásban

– értékelt London olimpiai bajnoka.

Úszó országos bajnokság, első nap, eredmények:

Férfiak

50m gyors: Takács Krisztián (Győr) 22.39
800m gyors: Gyurta Gergely (UTE) 7:55.85
200m hát: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:56.69
200m mell: Gyurta Dániel (UTE) 2:09.72
200m pillangó: Kenderesi Tamás (Pécs) 1:54.89

Nők

50m gyors: Molnár Flóra (Délzalai Vízmű) 25.41
1500m gyors: Kapás Boglárka (UTE) 16:04.19
200m hát: Burián Katalin (Eger) 2:09.85
200m mell: Vécsei Réka (Miskolc) 2:28.61
200m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:08.06

Mixed

4x100m gyorsváltó: Érd 3:33.34 (Milák Kristóf, Jánosi Kristóf, Barócsai Petra, Joó Sára)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik