Sport

Nem a győztestől, hanem egy hetvenéves nőtől hangos a Boston Maraton

A 121. Boston Maraton szólhatott volna a férfi győztes kenyai Geoffrey Kiruiról (2:09:37), vagy a második helyen végzett hazai Galen Ruppról (2:09:58), netán a nőknél első helyen befutó szintén kenyai Edna Kiplagatról (2:21:52), de nem. Ezen az eseményen mindannyiukat háttrébe szorította egy hetvenéves amerikai nő.

Kathrine Switzer azon túl, hogy egyáltalán nem néz ki hetvennek, tán egy jól tartott ötvenötöt mondanánk, arról híres, hogy ő volt az első nő, aki 1967-ben, azaz ötven évvel ezelőtt hivatalos eredménnyel lefutotta a bostoni maratonit.

A nőknek 1972 óta van lehetőségük hivatalosan is rajthoz állni, így a jó Kathrine cselhez folyamodott, K. V. Switzer néven nevezett a versenyre, amiből persze nem derült ki, hogy nőnemű.

A rajt után néhány kilométerrel, ahogy egymástól el kezdtek leszakadozni a versenyzők, Jock Semple versenybíró kiszúrta a turpisságot, és megpróbálta a futónőt kikapni a mezőnyből.

Kathrine Switzer 1967-es futása és a versenybíró elvetélt kísérlete (Fotó: youtube.com)

A túlzottan lelkes, szabálybetartó versenybírót Kathrine barátja akadályozta meg tettében, így a 20 éves kisasszony végül lefutotta a távot. Switzer ettől, a női egyenjogúságról szóló tettétől vált világhírűvé, no meg attól, hogy a későbbiekben, amikor már feloldották a nőkre szóló diszkriminatív tilalmat, New Yorkban 1974-ben nyert (3:07:29), egy évvel később Bostonban pedig második lett (2:51:37 – ez a rekordja).

Az idén, 70 éves Switzer azóta több mint harminc maratonit futott, legutóbb pont a hétvégén, az eset ötvenedik évfordulóján, 4:44:31 órás idővel szakította át a célszalagot 42.195 kilométer után.

Megjegyzendő, ötven évvel ezelőtt 4 óra 20 perces idővel ért célba épp azzal a számmal, mint most. A szervezők ennek tiszteletére visszavonultatták a 261-es rajtszámot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik