Sport

Seha Liga: sajnos nem játszottunk jól

Vasárnap este a Telekom Veszprém 26-21-re kikapott a macedón Vardar Szkopje csapatától a férfi kézilabda SEHA Liga vasárnapi döntőjében, Bresztben. Szorosnak indult, az első félidő végén még döntetlenre álltak a felek, de még a 43. percben is 17-17 volt az állás, aztán hét percig “sötét szobába” került a Veszprém. A 43-50. percig nem tudtak Nagy Laciék gólt lőni, és ezt a macedónok simán kihasználták.

Xavi Sabaté a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy megérdemelt győzelmet a Varda és nincs más hátra, gratulálnia kell nekik ehhez.

Egyre jobban játszanak ebben a szezonban, az elődöntőjükben is látszott az, hogy jó formában érkezetek erre a hétvégére. Mi sajnos nem játszottuk jól, különösen a második félidőben, amikor egy 5:0-s rohanással eldöntötte a meccset az ellenfelünk. Remélem, hogy lesz lehetőségünk még játszani ellenük ebben a szezonban, és akkor első alkalommal ebben az idényben majd legyőzzük őket. Büszke vagyok a csapatomra, keményen küzdöttek. Mostantól a jövő hétvégi Magyar Kupa megnyerésére koncentrálunk

– nyilatkozta a spanyol edző a klub honlapján.

Érdekes módon az ellenfelet is spanyol edző dirigálja, mégpedig Raúl Gonzales Gutierrez, aki győzelmük után elmondta, kollégája Xavi Sabatét az egyik legjobb edző a világon.

Gratulálok a csapatomnak, amely végig száz százalékon teljesített egy nagyon jó együttes ellen. Sok sikert kívánok nekik a szezon hátralevő részében. Nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni a SEHA Ligát. Szeretnénk kiélvezni ezt a pillanatot, mivel nagyon fontos volt nekünk ez a győzelem

– fogalmazott a Szkopjét vezető szakember.

Némi vigasz a vereség után, hogy a négyes döntő álomcsapatába két veszprémi játékos is bekerült (Mirko Alilovic (kapus) és Andreas Nilsson (beálló), továbbá a legjobb védőjátékosnak Nagy Lászlót
választották meg.

Könnyen lehet, hogy a Veszprémnek lesz lehetősége visszavágni a SEHA Liga döntőben elszenvedett vereségért. Ehhez az kell, hogy mindkét csapat bejusson a Bajnokok Ligája Final Fourba. A Vardarnak ehhez a nyolceddöntőben a Flensburgot, a Veszprémnek a Montpelliert kell legyőznie.

SEHA Liga, döntő, eredmény:

Telekom Veszprém – Vardar Szkopje 21:26 (11:11)
Telekom Veszprém: Mikler, Alilovic – Iváncsik 2, Schuch, Ilic 5 (3), Palmarsson 2, Gajic 1, Nilsson 1, Nagy 2, Ugalde 3, Marguc 1, Terzic, Blagotinsek, Sulic, Lékai 4
Vardar Szkopje: Sterbik, Milic – Stoilov 1, Popovski, Moraes 2, Maqueda 1, Dereven, Karacic, Dujshebaev 1, Abutovic, Canellas 5, Cindric 3, Cupic 1, Dibirov 5 (2), Borozan 3, Marsenic 4
Hétméteres: 4/3 ill. 4/2
Kiállítás: 8 perc ill. 8 perc
a 3. helyért:
Meskov Breszt (fehérorosz)-PPD Zagreb (horvát) 23-19 (14-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik