Sport

Magyar bronzérem a vívó-vb-n

Pusztai Liza bronzérmet nyert a vívók plovdivi junior világbajnokságán csütörtökön – számol be a hunfencing.hu.

A magyar kardozó könnyedén jutott a négy közé, sorrendben kazah, dél-koreai, kínai és kubai ellenfelet ejtett ki.

Az elődöntőben a görög Teodora Gkunturától kapott ki 15-12-re, így harmadikként fejezte be a versenyt.

Ha reggel valaki azt mondja, hogy bronzérmes leszek, akkor előre elfogadtam volna ezt az eredményt. Aztán a döntő előtt úgy éreztem, hogy akár meg is nyerhetem a versenyt, így most még olyan nagyon nem tudok örülni ennek a harmadik helynek. De majd később biztosan fogok…! Egyébként a nap folyamán egyre jobban ment a vívás, pedig reggel nagyon fáradt voltam. Az elődöntőt pedig elbénáztam

-idézi a portál a 16 éves vívót, aki vasárnap a kadet korosztályban nyert aranyérmet.

Pusztai egy hónappal ezelőtt szintén a kadet mezőnyben védte meg címét az Európa-bajnokságon, csapatban második lett, a juniorok egyéni viadalában pedig ezüstérmet nyert.

A junior-világbajnokság pénteken a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők egyéni versenyével folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik