Sport

A botrány kapcsán lemondásra szólították fel Bienerth Gusztávot

Hétvégén robbant ki a magyar úszás újabb botránya, egy MTK-edzőt vádoltak meg azzal, hogy kiskorúaknak küldött meztelen fotókat magáról.

Az ügy kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el a Magyar Úszó Szövetség. Az érintett tréner is megszólalt azóta, azt mondta, évekkel ezelőtt az akkori barátnőjének készítette a képet, és csak neki küldte el azt.

A Bors azt írja, hogy több szakember lemondásra szólította fel Bienerth Gusztávot, a MÚSZ elnökét. Az érvelésük szerint, ha tudott az ügyről, akkor azért kell távoznia, ha nem, akkor azért.

Színtiszta sportpolitika. T. R. kihágásairól régóta tudni, de épp akkor került elő a fénykép, amikor Bienerth meggyengült

-idézi név nélkül nyilatkozó forrását a portál.

A válogatott Kozma Dominik, a pedofíliával vádolt tréner tanítványa eközben kiállt mestere mellett, a Blikknek azt nyilatkozta:

Kitartok mellette nemcsak mint tanítványa, hanem mint barátja is. Nagyon jó embernek ismertem meg, egyáltalán nem jellemző rá ilyesmi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik