győri audi eto kc (győri audi eto kc, )
Sport

Egy meccset megnyert, egyet elveszített a pályán kívül a Győr

24.hu
24.hu

2017. 03. 31. 14:47

Korábban a témában:

Ezúttal nem a pályán, hanem a bíróságon várt csata a Győri Audi ETO KC-ra. Ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. A klub jogi képviselői felemás eredménnyel zártak, Hornyák Ágnessel szemben elveszítette, Susann Müllerrel szemben viszont megnyerte a pert az egyesület – írja a Kisalföld.

Hornyák amiatt perelte be a klubot, mert az nem fizette ki neki a 2013-as BL-győzelemért járó prémiumot. A Budaörs jelenlegi játékosa 2014 őszén feljelentette a győrieket, és első-, majd másodfokon is megnyerte a pert. A lap információi szerint a győri klub azóta már teljesítette fizetési kötelezettségeit.

Müller amiatt fordult bírósághoz, mert szerinte 2015 tavaszán jogtalanul bontották fel a szerződését. A német előbb meccsen hagyta cserben a csapatát, majd nem jelent meg az edzésen. Müller szerint sérült volt, de a bíróság nem fogadta el ezt az érvelését, mert a légiós csak napokkal az esetet követően tudta orvosi papírokkal igazolni a hiányzását. Márpedig azzal, hogy igazolatlanul volt távol az edzésektől, szerződést szegett.

Éppen ezért a korábbi légiósnak nem fizet a klub.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) and Ferrari's German driver Sebastian Vettel steer their cars during the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.