Sport

Meglepő döntést jelentett be a Győri Audi ETO KC

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Tomori Zsuzsanna távozik Győrből, az ETO azonban szerdán a hivatalos honlapján közölte, hogy a 29 éves átlövő további egy évre írt alá.

Tomori Zsuzsanna megmutatta számunkra, hogy a csapat céljai elérésben nagy feladatokat képes végrehajtani. Korábbi döntésünket átgondolva úgy határoztunk, hogy egy éves szerződést kötünk vele, amit örömmel el is fogadott

-fogalmazott dr. Bartha Csaba klubelnök.

Korsós Dorina és Lakatos Rita is hosszabbított, de mindketten kölcsönben folytatják pályafutásukat a 2017-18-as szezonban.

A fent említett kézilabdázók mellett további öt játékossal állapodott meg a Rába-parti gárda.

Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy utánpótlás bázisunk öt fiatal tehetsége – néhányan közülük már részt vettek a felnőtt csapat edzésein, felkészülésein, sőt tétmérkőzéseken is bemutatkozhattak – kiemelkedő teljesítményükkel kiérdemelték, hogy mindennapjait világklasszis sportolók között tölthessék, magas szintű fejlődési lehetőséget biztosítva számukra. Mindezt a Győri Audi ETO KC szakmai stábját maximálisan bevonva, egyéni edzésprogram, kondícionális és koordinációs program, dietetikai étrend összeállításával, iskolai előmenetelük támogatásával tervezzük

-tette hozzá Bartha.

A Győr a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a francia Metzcel csap össze, a sorozat négyes döntőjét negyedik alkalommal rendezik Budapesten. A Ferencváros a címvédő CSM Bucurestivel mérkőzik meg a legjobb nyolc között.

A párharcokat április második és harmadik hétvégéjén rendezik, a Final Fourt május 6-án és 7-én bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik