Sport

Így, hogy marad a TAO-rendszer, még egy sportág csatlakozna

Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, a látvány-csapatsportágak társasági adókedvezményen keresztüli támogatási rendszere, így biztosítva tervezhető, kiszámítható jövőt a sportfinanszírozásban – nyilatkozta Szabó Tünde sportállamtitkár az MTI-nek hétfőn.

A TAO-rendszerrel hazánk már számos pozitív eredményt tud felmutatni, mint például a leigazolt sportolói létszám 72 százalékos növekedése, sportlétesítmények felépítése és még több felújítása, vagy épp az utánpótlás-nevelés fejlesztése

– szögezte le az államtitkár. Hozzátette: nagyon fontosak ugyanakkor a TAO-rendszer közvetett hatásai is, amelyek a szabadidősporttal, a diáksporttal vagy éppen a lakosság egészségügyi mutatóival, állapotával kapcsolatban jelentkeznek.

Elmondta azt is, hogy amellett, hogy minden gyermek sportoljon, a kormány célja a felnőtt lakosság minél nagyobb részét bevonni a rendszeres sportolásba és megismertetni az aktív életvitellel. Ezáltal hosszú távon csökkenne a mozgásszegény, ülő életmódból fakadó egészségügyi rizikókat, későbbi betegségek kialakulásának kockázatát.

Az államtitkár kitért rá, hogy a sportcélú ingatlanok fejlesztése további jelentős segítséget jelenthet az utánpótlás-nevelésben is, amely kiemelt támogatási jogcíme a TAO-rendszernek.

Szabó Tünde végezetül szólt arról, hogy a röplabda is csatlakozhat a kézilabdához, a kosárlabdához, a labdarúgáshoz, a jégkoronghoz és a vízilabdához.

Az öt látvány-csapatsport pozitív visszajelzései, illetve a kedvezően alakuló számadatok nyomán, az Európai Bizottság támogató döntésével megerősítve szándékunkban áll a TAO támogatási rendszerének kibővítése a röplabdával. Ez egy rendkívül látványos és népszerű csapatsport, amely eddig a kiemelt sportágak közé tartozott. A mostani kezdeményezés célja, hogy az idei évtől bekerülhessen a látvány-csapatsportágak társasági adókedvezményen keresztüli támogatásának rendszerébe, így biztosítva a sportág további fejlődését és eredményességét

– nyilatkozta a sportállamtitkár az MTI-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik